Gyermekorvos: a karanténnak nem az a lényege, hogy megfeleljünk a hatósági határozatnak, hanem hogy ne okozzuk mások halálát! -koronavírus riadó

A mai napon a koronavírus két embert vett el az életemből. Az egyiküket örökre. A másikuknak bár megkímélte, de úgy felforgatta az életét, hogy az enyémnek már nem lehet ugyanúgy a része. Miközben próbálok ebből magamhoz térni, értetlenül állok a világ előtt.

Az elmúlt napokhoz, hetekhez hasonlóan ma is több órát töltöttem azzal, hogy győzködöm a szülőket,

hogy a pozitív teszt után a megfelelő ideig maradjanak karanténban. Hogy a lakáson belüli izoláció nem egyenlő azzal, hogy „menj be a szobádba”.

Hogy az állás elvesztése komoly fenyegetettség, de nem akkora, mint az élet fenyegetettsége. Hogy a karanténnak nem az a lényege, hogy megfeleljünk a hatósági határozatnak, hanem hogy ne okozzuk mások halálát. Hogy hiába hivatkozunk arra, hogy nincs a kezünkben hatósági határozat, mert az még nem állítja meg a vírus terjedését, ezért nem ment fel a karanténtartási kötelezettség alól. Hogy a gyermekorvoshoz fordulásnak NEM AZ A LEGFŐBB CÉLJA, HOGY IGAZOLÁST SZEREZZÜNK, hanem az, hogy idejében tanácsot kérjünk attól, aki esetleg érti is, hogy azt a tesztet mikor kell levenni, vagy egy pozitív vagy negatív teszteredményből mit lehet levonni!!!

Ez a járvány azért tart ma ott, ahol, mert az emberek felelőtlenek és önzőek!

Lehet mutogatni a kormányra, lehet mutogatni a hibás politikai döntésekre, lehet mutogatni külföldre, belföldre, hatóságra, mindenre és mindenkire. A koronavírust ez vajmi keveset érdekli. Mennyivel előrébb tartanánk, ha mindenki csak legalább néha, egy percig önmagára mutogatna!

Az elmúlt hónapokban végtelen kitartással, fáradhatatlanul magyarázom mindenkinek újra és újra, hogy mit kellene tennie, hogy ne terjessze tovább a járványt. Ez így van rendjén, ez a munkám. Mégis úgy érzem, nulla az elért eredmény. Akinek nem tetszik, amit mondok vagy írok, egyszerűen eltűnik. Elintézi annyival, hogy hát ez túlzás.

Szerez magának valakitől olyan papírt, amin az szerepel, amit diktál. Mindig fog találni, nincs kétségem. De ezzel mit is oldott meg?

Mintha a koronavírust vagy az élettant befolyásolná a papírja. Mintha ettől másnap nem pecsételne meg életeket örökre

Óriási a felelősség terheli mindazokat, akiknek a lelkén szárad, hogy az orvosok presztízse ennyire nulla ma. Ha ez nem így lenne, esetleg felmerülne, hogy az egy szakma, aki képes a fertőző betegségekkel kapcsolatban döntéseket hozni. Akkor nem fordulna elő, hogy COVID-os gyerekek és családtagjaik járkálnak a városban csak azért, mert „nem szóltunk, mert nem kellett igazolás”.

Akkor nem fordulna elő, hogy random indokkal, random időpontban levett tesztek értékeléséből sok önkéntes szakember felmenti magát a felelősség alól és éli világát.

Nem értem. Miért nem akarjuk már, hogy vége legyen ennek a rémálomnak???

Miért nem világos, hogy minden egyes legyintés, minden felelőtlen nagyvonalúság, minden levett, zsebre tett, ide-oda tett, de fel nem vett maszk emberéletekbe kerül?? Miért van így elvadulva ez a világ, hogy ennyire nem törődünk egymással??!!

Ez a járvány azért tart ma ott, ahol, mert az emberek felelőtlenek és önzőek. Csak ezért. Elkeserítő…

(A szerző gyermekorvos)

Forrás

A karanténról

koronavírus

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük