Connect with us

Ez a nap

Így akarja felpörgetni a nők szülési kedvét a kormány

gyermekvállalás
Megosztás

A 25-35 éves korosztály gyermekvállalását ösztönözné kiemelten a kormány a hvg.hu birtokába jutott dokumentum szerint, amelyben 2018 utáni demográfiai terveit összegzi az erőforrás-minisztérium. Az anyag tanúsága szerint a tárca végre felismerte, mekkora gond a gyermekvállalás szempontjából a rugalmas foglalkoztatási formák hiánya.

A kormánynak az a dolga, hogy ha a nők gyermeket szeretnének vállalni, és el akarják mondani erről az álláspontjukat, akkor azt meghallgassa, megértse – mondta a nőügyekkel korábban nem foglalkozó Orbán Viktor múlt héten, a választás utáni második, a kormányzás tervezett irányáról részleteket csepegtető megszólalásában.

Hogy ez egy újabb, gyermekvállalás témájú nemzeti(rész) konzultáció vagy a korábbi, bürokráciacsökkentéshez hasonló emailes ötletbörze elindítását jelenti-e, az nem derült ki a miniszterelnök szavaiból. Akármit is jelentsen mindenesetre „meghallgatás”, illetve a kormányfői tervekben a nőkkel kötendő 20-30 évre szóló megállapodás, Orbán Viktor azt már a választás másnapján egyértelművé tette, hogy demográfiai súlypontú lesz a kormányzás.

Orbán Viktor is többször mint az ország (és egész Európa) előtt álló legnagyobb kihívásról beszélt a népességfogyásról (az ENSZ becslései szerint például 2100-ra Magyarországnak 6 millió lakosa marad).

Későn szül, korán hal a magyar

A hvg.hu birtokába jutott munkaanyag a gyermekvállalás további ösztönzése előtt említi célként a lakosság egészségi állapotának javítását és a várható élettartam növelését. A javulás érdekében népegészségügyi prevenciós és szűrőprogramok indítását, további intézményfejlesztéseket és eszköz-beszerzéseket sürget az anyag.

A tervezett intézkedések sorában meglepő – második – helyre került a várandósság és a szülés körülményeinek javítása. A dokumentum szerint az ezek során szerzett pozitív élmények és tapasztalatok kedvezően befolyásolhatják a további gyermekvállalást.

Úgy tűnik, meghallotta a kormány a kisgyerekes anyák eddigi legáltalánosabb panaszát is, amely visszatartja őket a további gyerek(ek) vállalásától és kész intézkedéseket is hozni a család és a munka összeegyeztetésének segítésére: ez nemcsak a bölcsődei kapacitások közel megkétszerezését (a jelenlegi 50 ezer férőhelyről 90 ezerre emelését) jelentené, hanem az atipikus foglalkoztatási formák: a távmunka, illetve rugalmas- és részmunkaidő szélesebb körű elterjesztését.

A koncepció e téren is önkritikusan ismeri el, hogy van hová fejlődni: a 6 év alatti gyereket nevelése mellett részmunkaidőben dolgozó nők aránya Magyarországon mindössze 10,2% volt 2016-ban, miközben az unió átlaga ennek csaknem a négyszerese, 39,1 százalék.

Az előrelépéshez a szemléletváltozás mellett a munkáltatók anyagi ösztönzését és a munkajogi szabályok kiigazítását sürgeti a dokumentum, kiemelve, hogy a jó gyakorlatok kialakításában az állami szférának és a közintézményeknek kell élen járniuk.

A legtermékenyebb korban járók családalapítását ugyanis számos lakhatási és pályakezdési nehézség hátráltatja. Annak érdekében, hogy ez első gyerekek a mostani, átlag 28 éves kor előtt megszülessenek, a diák-, illetve lakáshitel-tartozások elengedésének már bevezetett intézkedésein túl is további anyagi segítséget kell a korosztálynak nyújtani.

A határon túliakkal is foglalkoznának

Utolsó pontjaként a népesedéspolitika fókuszának kiterjesztését javasolja a határon túli magyarokra.

(Forrás: hvg.hu)

Kapcsolódó:

Cső Viktátor!..Tudod féleszű miniszterelnököm… – egy fiatal lány beint Orbánnak

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük