Banánköztársaság
Győzelem a DNS-ben, behorpadt önérzet, Európa megszűnése…
„Orbán: Európa a nemzetek Európája lesz vagy nem lesz” – ezzel a címmel számolt be az MTI, és nyomában a NER teljes médiagépezete Orbanisztán vezérének beszédéről.
„Orbán: Európa a nemzetek Európája lesz vagy nem lesz” – ezzel a címmel számolt be az MTI, és nyomában a NER teljes médiagépezete Orbanisztán vezérének beszédéről, amelyet az Európai Néppárt (EPP) kongresszusán mondott Helsinkiben. Alapos ok lenne az aggodalomra, ha rá hallgatnának uniós párttársai. Akkor ugyanis az európai egységnek – és még mi mindennek! – annyi…
Fura, szürreális dolgokat mondott ám Helsinkiben végvár kapitánya! Például:
„Mi az EPP, a győztesek pártja vagyunk, a győzelem része a DNS-ünknek”.
Önbizalom
Egyszerű ám! Az európai kereszténydemokrata politikusok ezek szerint olyan mutánsok, akiknek a DNS-ében nem csak négy bázis található. Az adenin, a citozin, a guanin és a timin mellett ott az ötödik is: a győzelem. Vajon mi lehet a hatodik, amivel a DNS kettős spiráljában a győzelem párba áll?
Annak örvén, hogy kevesebb helyen nyertek a kereszténydemokraták mint korábban, felemlítette a NER-vezér:
„Nem csoda, hogy az önbizalmunk megsérült és behorpadt”.
Ezen alighanem nagyon nehéz lenne segíteni. Különleges szakember kellhet hozzá, talán pszichiátriailag magasan képzett karosszérialakatos…
Nemzeti identitás
No de a lényeg! Nem mintha a hazai publikumot meglepné, hisz’ nálunk már hónapok óta a vízcsapból is ez folyik:
„A nemzetek nélkül Európa elvesztené identitását, elvesztené lelki és kulturális arculatát; Európa a nemzetek Európája lesz, vagy nem lesz”.
Vajon a végvári kapitányon, hívein, hűbéresein, s az elvakult összeesküvéselmélet-hívőkön kívül ki a fene hiszi még azt, hogy bárki is meg szeretné szüntetni Európa népeit, nemzeteit, pláne magát Európát? Kész paranoia… Nézzük csak közelebbről!
Európai kultúra
Tegyük fel, hogy Európa – a kontinens – gyönyörű tájaival, hegyeivel, vizeivel, a valaha itt éltek és a most itt élők építményeivel együtt, azért mégiscsak megmarad. Tegyük fel, az európai emberek, a népek, a szuverén európai nemzetek is megmaradnak. Tegyük fel, csak az tűnik el Európából, amit Orbanisztán feje veszni hagyna. Az pedig nem más, mint az Európai Unióból (unió más szóval: egyesülés, szövetség, közösség) éppen az, ami több, mint nemzeti. Ami igazán közös. Mint az európai identitás. Az több, mint „nemzeti”. Mint a szuverén tagállamok által önként elfogadott közös „keresztényi” értékek meg a többi humánus norma; az egyenjogúság, egymás kölcsönös tisztelete, az elesettek segítése, a nyitottság, a többiek – más emberek, más népek – iránti megértés, a „jóságukba”, emberiességükbe, a közös szabályok betartásába, a korrekt viszonyokba, az együttműködésbe vetett hit, a bizalom – szóval a lelkiek. Vagy mint az ezekre épülő és ezekből építkező „européer” kultúra.
Félre az illúziókkal!
Ha az unió tagjai közül az önrendelkezésére hivatkozva akár csak egy is kivételként semmibe vehetné a közös értékeket, normákat, a minden tagországra egyaránt vonatkozó szabályokat, akkor már olyan előjogot követelne, ami a többieket nem illeti meg. S ha követnék más nemzetek, más tagállamok is, akkor tényleg az történne, amitől Orbanisztán ura tart, még ha nem is magával a kontinenssel, de az itt élő emberek, népek, nemzetek gazdasági-politikai-jogi-erkölcsi egységével. Az EU-val.
„…Elvesztené identitását, elvesztené lelki és kulturális arculatát… Nem lenne”.
Mi is lenne helyette? Félre az illúziókkal! Az, ami volt. Visszazuhannánk az együttműködés világából a múltba, amikor nem a szabadság, nem az egyenlőség, nem a testvériség eszméivel teremtettek békét és átjárhatóságot ezen a kontinensen. Amikor az európai népek és az egyes emberek sorsáról is az erő – a háború, az erőszak – döntött. Tudjuk a történelemből, hogyan tette. Idézzük csak fel Jaroslav Hašek sorait a Švejk-ből!
„A világháború nagy vágóhídja sem nélkülözhette a papi áldást. Valamennyi hadsereg tábori lelkészei imádkoztak, és tábori miséket celebráltak annak a félnek a győzelméért, amelynek a kenyerét ették”.
A különbség annyi lenne: sokkal korszerűbb, hatékonyabb módszerekkel és sokkal borzalmasabb fegyverekkel működne a „vágóhíd” és győzne a győztes. A vesztes pedig – vae victis! –, mint hajdanán, a hajára kenhetné a szuverenitását…
