Connect with us

Állati

Győzelem esetén a már ellopott pénzek nyomába erednek

karacsony
Megosztás

Az MSZP-Párbeszéd ha kormányra kerül, leállítaná a jelenlegi uniós pályázatok kifizetéseit, hogy azokat a fideszes haverok helyett olyan fontos célokra lehessen költeni, mint az egészségügy és az oktatás talpra állítása, illetve a szociális védőháló újraszövése – mondta a pártszövetség miniszterelnök-jelöltje hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.  

A Fidesz a választási vereségtől félve, megpróbálja kitömni saját haverjai zsebét

Karácsony Gergely kifejtette, a kormány azért végzett teljes padlássöprést és döntött minden tagállamnál gyorsabban az uniós támogatások odaítéléséről, mert a választási vereségtől félve, megpróbálja kitömni saját haverjai zsebét.

Hangsúlyozta, az állampolgáronként átlagosan 900 ezer forintos uniós támogatások felelős elköltéséhez biztosan több időre lenne szükség.

Az MSZP-Párbeszéd kormányfőjelöltje jó hírnek nevezte, hogy ezt a 9 ezer milliárd forintot még nem fizették ki, vagyis a választópolgárok az áprilisi voksoláson felhatalmazást adhatnak nekik, hogy azt jobb célokra fordítsák, mint a miniszterelnök veje vagy a fideszes haverok támogatása.

Karácsony Gergely kiemelte, az uniós pénzek átcsoportosítása mellett, a már ellopott pénzek nyomába is erednek, egy antikorrupciós ügyészség felállításával ugyanis jogállami keretek között, bírósági úton szerzik vissza azokat az uniós támogatásokat, amelyek magánvagyonokat gyarapítottak.

Harangozó Tamás, az MSZP országgyűlési képviselője ugyanitt megerősítette, kormányra kerülésük esetén 75 százalékos különadót vetnének ki a letelepedési kötvényeket forgalmazó cégekre, valamint az évente több mint 100 millió forint állami, illetve uniós pénzből gazdálkodó vállalatok 5 százalék feletti profitjára.

Semjén svédországi vadászata korrupciós jutalom volt

Karácsony Gergely kérdésekre válaszolva ismételten a közéletből történő távozásra szólította fel Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest, akinek szerinte egyértelműen egy vállalkozástól kapott korrupciós jutalma volt svédországi vadászata.

Az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje további kérdésekre reagálva megismételte, továbbra is nyitottak bárkivel tárgyalóasztalhoz ülni a választási együttműködésről. Reményei szerint erre az LMP is hajlandó lesz, még akkor is, ha a Jobbikkal nem tudnak megállapodni. „Ha nem jön az LMP, akkor jönnek a szavazóik” – mondta, majd hozzátette, az LMP szimpatizánsai tudni fogják, ki az esélyes ellenzéki jelölt választókerületükben.

Karácsony Gergely Mellár Tamás korábbi, migrációt érintő kijelentéseire vonatkozó kérdésekre válaszolva azt mondta, Mellár Tamás kiváló pénzügyminiszter lesz, de a bevándorláspolitikát más felügyeli majd.

Egy másik kérdésre kijelentette, biztosan nem igazak azok a hírek, amelyek szerint a DK iskolaidőben gyerekekkel helyezteti ki plakátjait, ráadásul feketén.

(Forrás: MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük