Győzelem Görögország ellen!
A magyar labdarúgó-válogatott az este 2-1-re legyőzte a vendég görög csapatot a Groupama Arénában rendezett zárt kapus Nemzetek Ligája-mérkőzésen.
Gyász a pályán
A találkozó előtt egyperces gyászszünetet tartottak az olimpiai ezüstérmes kapus, a 23-szoros magyar válogatott Géczi István emlékére, aki hétfőn hunyt el.
Jól kezdték a mérkőzést a magyarok, akik az első negyedóra végén rendkívül látványos támadásból vezetést szereztek a válogatottban először eredményes Sallai góljával. Nem tartott sokáig az előny, mivel rögzített helyzetből három percre rá egyenlítettek a görögök, Manolasz szintén első találatát ünnepelhette a nemzeti mezben.
15. perc: Kovács jobb oldali beadása után Varga fejjel játszott középre, majd Szalai és Bese is fejjel továbbította a labdát, amelyet Sallai Roland lőtt 14 méterről a keresztléc alá (1-0).
18. perc: Fortunisz távoli szabadrúgását a lesgyanús pozícióból induló Manolasz fejelte hét méterről a kapuba (1-1).
A kapujához szegezte ellenfelét Marco Rossi együttese
A kezdeményezést ezt követően átvette a vendég gárda, több veszélyes helyzetet is kialakítottak Gulácsi kapuja előtt, míg védekezésben szabálytalanságokkal tördelték a játékot. A játékrész utolsó öt percére kapujához szegezte ellenfelét Marco Rossi együttese, a nyomás vezető góllá érett végül: a hatodik lövésből Kleinheisler találta a hálóba nagy erővel.
43. perc: magyar lövések sorozata után Kovács tört be jobbról a görög tizenhatosra, majd legurított labdáját Kleinheisler László 20 méterről csavarta a kapu bal felső sarkába (2-1).
A szünetben és röviddel utána mindhárom cserelehetőségét kihasználta a vendégek német szakvezetője, Michael Skibbe, ám ekkor is inkább a magyarok akarata érvényesült mezőnyben. Lehetőség inkább a vendégek előtt adódott, ám Gulácsi több alkalommal is remekül védett. Az utolsó tíz percre felharsant a magyar szurkolók hangja, akik a stadionon kívülről éltették és buzdították a válogatottat, amely a játékrész második felében néha eljutott a görög kapuig. Újabb gólt azonban már egyik csapat sem szerzett, így a magyar válogatott megszerezte első pontjait a Nemzetek Ligájában.
Az újságírók tapssal fogadták Marco Rossit
“Gratulálok játékosaimnak, akik ugyanúgy harcoltak, mint Finnországban, ahol kevésbé állt mellénk a szerencse. Elsősorban nekik jár a gratuláció” – fogalmazott Marco Rossi, akit tapssal fogadtak az újságírók a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón. A szakvezető rámutatott, technikai és taktikai szinten még javulnia kell együttesének, ugyanakkor az átadások, a helyezkedés és labdabirtoklás terén az első félidőben látottakkal meg van elégedve.
“A második félidőben kicsit alábbhagyott a lendület, mintha kissé megijedtek volna, hisz rég nyertek mérkőzést. Az ekkor mutatott kitartás és lélekjelenlét miatt viszont dicséretet érdemel a csapat”.
“A játékosok a kezdetektől megfogadták a tanácsaimat, betartották az utasításaimat a pályán. Elképesztően nagy nyomás és felelősség volt rajtuk” – fejtette ki Rossi. – “A futball számomra az emberekről szól, szurkolók nélkül pedig a foci halott. Viszont talán egy kis terhet levett a játékosok válláról, hogy nem volt rajtuk a szurkolók nyomása.”
A drukkerek énekléséről elmondta, ez számára azt mutatta, hogy odafigyelnek csapatára
“A szurkolók szeretnének egy nyertes csapatot, valahol követték a mérkőzést, és azt látták a televízióban, hogy foggal-körömmel harcolunk a három pontért. Pozitív jel számomra, hogy a szurkolók úgy érezték, el kell jönni és támogatni bennünket.”
“Az első húsz-huszonöt perc olyan volt, mint egy szurkolók nélküli barátságos meccs, nem volt elég gyors a csapatom” – fogalmazott Michael Skibbe, aki gratulált a házigazdának. Rámutatott, az első góltól jobb lett a mérkőzés, s gyorsan sikerült egyenlíteniük.
“A félidő hajrájában viszont nem tudtunk reagálni a sorozatos magyar lövésekre, nem bírtuk ki a nagy nyomást” – mondta. – “A fordulás után nagyrészt nálunk volt a labda, több helyzetet is kidolgoztunk, ám nem voltunk szerencsések, nem éltünk a lehetőségeinkkel. Így a magyarok megérdemelten nyertek.”
A magyarok 1987 októbere után nyertek újra tétmérkőzésen a görögök ellen, míg 2018-ban négy vereség és egy döntetlen után első győzelmüket aratták.
A nemzeti csapat két idegenbeli összecsapással folytatja szereplését a Nemzetek Ligájában: október 12-én a görög, három nappal később pedig az észt együttes vendége lesz.
Nemzetek Ligája, C osztály, 2. csoport, 2. forduló:
Magyarország-Görögország 2-1 (2-1)
Groupama Aréna, zárt kapuk mögött, v.: Alekszej Kulbakov (fehérorosz)
Gól: Sallai (15.), Kleinheisler (43.), illetve Manolasz (18.)
Magyarország: Gulácsi Péter – Bese Barnabás, Lang Ádám, Kádár Tamás, Fiola Attila – Nagy Ádám – Varga Roland (Lovrencsics Gergő, 62.), Kleinheisler László, Kovács István (Pátkai Máté, 80.), Sallai Roland – Szalai Ádám (Eppel Márton, 69.)
Görögország: Vaszileiosz Barkasz – Vaszilisz Toroszidisz, Kosztasz Manolasz (Mariosz Oikonomu, 52.), Szokratisz Papasztatopulosz, Jorgosz Cavellasz (Haralambosz Likojannisz, 46.) – Dimitrisz Kurbelisz, Andreasz Buhalakisz – Lazarosz Hrisztodulopulosz, Kosztasz Fortunisz, Dimitrisz Pelkasz – Taszosz Donisz (Kosztasz Mitroglu, 46.)
Belgium három góllal nyert Budapesten
A magyar U21-es labdarúgó-válogatott 3-0 kikapott a vendég belga együttestől Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen a Szusza Ferenc Stadionban
A kezdést követően mezőnyfölényben játszott és több gólhelyzetet dolgozott ki a vendégcsapat, amely a 20. percben szerezte meg a vezetést. Michael Boris szövetségi edző csapata ezt követően mezőnyben egyenrangú partnere tudott lenni ellenfelének, de kapura csak egyszer, Szalai Attila fejesével veszélyeztetett.
A második felvonásban bátrabb mezőnyjátékot vállalt fel a magyar együttes, de ígéretes helyzetek csak a kontrázó vendégek előtt adódtak. Nany Dimata a 73. percben az ellene elkövetett szabálytalanság miatt megítélt büntetőt értékesítette, a végeredményt pedig a belga csapatkapitány, Siebe Schrijvers állította be a hajrában.
A selejtezősorozat kilenc csoportjának első helyezettjei automatikusan kijutnak az Olaszországban és San Marinóban jövő júniusban sorra kerülő kontinenstornára, a négy legjobb csoportmásodik pedig pótselejtezőt játszhat. Rendezőként az olaszok automatikusan résztvevői az Eb-nek. A sorozat olimpiai selejtező is, mert az Eb-ről négy csapat utazhat Tokióba. A magyar együttes már biztosan nem végezhet csoportjában továbbjutó helyen, így az olimpiáról is lemarad.
Michael Boris szövetségi edző: “Próbáltunk kevés területet hagyni a belgák gyors játékosainak, sajnos az első gól előtt éppen egy hosszú indítást követően került helyzetbe ellenfelünk. Az első félidőben kevés veszélyt jelentettünk a kapura, a fordulás után viszont megvoltak a lehetőségeink a gólszerzésre, a tizenegyes viszont eldöntötte a mérkőzést. A belgák megérdemelten nyertek, nagyon jó játékosaik vannak, és csapatként is kitűnő teljesítményt nyújtottak.”
U21-es Eb-selejtező, 6. csoport:
Magyarország-Belgium 0-3 (0-1)
Gól: Dimata (20., 73., utóbbit 11-esből), Schrijvers (86.)
Svédország-Törökország 0-1 (0-1)
A csoport állása: 1. Belgium 23 pont/9 mérkőzés, 2. Svédország 20/9, 3. Törökország 14/9, 4. Magyarország 11/8, 5. Ciprus 6/9, 6. Málta 0/8
A magyar együttes következő mérkőzésén október 12-én Máltán lép pályára, majd négy nappal később a selejtező zárásaként a törököket fogadja.
(Forrás: MTI)