Connect with us

Sport

Győzelemmel zárt a Sopron, negyeddöntő a Fenerbahce ellen

Megosztás

A magyar bajnok nyugodtan készülhetett az alapszakasz zárófordulójára, mivel az már eldőlt, hogy a veretlen Kurszk mögött másodikként zárja a csoportkört, és pályaelőnnyel várhatja a negyeddöntőt.

A már szintén rájátszásba jutott Bourges-nak annyi izgulnivalója volt, hogy a biztos harmadik helyért nyernie kellett Sopronban.

A házigazdák előzőleg Prágában klubrekordot állítottak fel azzal, hogy megszerezték ötödik idegenbeli győzelmüket. Szerdán újabb csúcsot dönthettek, ugyanis kilenc alapszakasz-győzelem már korábban – 2002/2003-ban és 2003/2004-ben – is összejött, tíz viszont még egyszer sem. Az Euroliga történetének legrégebbi rivalizálása során eddig nyolcszor a Bourges, kilencszer pedig a Sopron ünnepelhetett.

A 18. csata kiegyenlített küzdelmet hozott, Roberto Iniguez együttese csak a második negyedben tudott öt ponttal elhúzni ellenfelétől, főként az amerikai Crystal Langhorne és a szerb Tina Jovanovic révén. Térfélcsere után beindult a kiválóan védekező zöld-sárga alakulat és tíz ponttal meglépett, Langhorne ekkor már 20 pontnál tartott. Az utolsó negyed egy 6-0-ás vendégrohammal indult, és noha a magyarok kilenc perc alatt mindössze 2 pontot hoztak össze, végül ez is elégnek bizonyult a sikerhez.

Roberto Iniguez: „Nagyon boldog vagyok! Nehéz mérkőzésen vagyunk túl. Nem egyszerű úgy pályára lépni, hogy tudod, az eredmény ezúttal nem számít, de örülök, hogy a lányok odatették magukat! Egy nagyon jó csapat ellen győztünk, akik a franciaországi mérkőzésünk óta csupán a Kurszk együttesétől szenvedtek vereséget. Szervezett gárda, egy olyan rutinos irányítóval, Laia Palauval az élükön, aki nagy harcos, igazi példakép a fiatalok számára! Szombaton az eddigi legnehezebb mérkőzésünk jön, ahol a fárasztó hetek után, a szünet előtti utolsó találkozón ugyanilyen mentalitással kell pályára lépnünk, mint tettük azt ma!”

Tina Jovanovic: „Gratulálok az egész csapatnak, stábnak az alapszakaszban nyújtott teljesítményért! Örülök, hogy győzelemmel zártuk a csoportot, most kicsit fellélegezhetünk, aztán nekiállunk felkészülni a rájátszásra. A Bourges nagyon jó munkát végzett ma, különösen védekezésben, ezért is értékes a siker!”

Női kosárlabda Euroliga, A csoport, 14. forduló:

Sopron Basket-Bourges (francia) 57-50 (11-12, 19-14, 22-16, 5-8)
Sopron Basket: Fegyverneky 1, Turner 11/3, Crvendakic 2, Jovanovic 13, Langhorne 22. Csere: Page 6, Salvadores 2, Dubei -, Határ -, Weninger – .
Bourges Basket: Palau 2, Johannes 13/3, Ayayi 4, Godin 2, Tchatchouang 15/3. Csere: Hamblin 6, Sharp 5/3, Michel 3.

Tina Jovanovic. Fotó: FIBA

Súlyos vereséggel búcsúzott a Szekszárd

Kettős vereséggel búcsúzott az Atomerőmű KSC Szekszárd a női kosárlabda Európa Kupa negyeddöntőjében.

A magyar pontvadászatban százszázalékos együttes azt követően, hogy egy héttel ezelőtt hazai pályán nagy csatában két ponttal alulmaradt, a szerdai visszavágón simán, 98-65-re kikapott a török Hatay otthonában.

Női kosárlabda Európa Kupa, negyeddöntő, visszavágó:

Hatay (török)-Atomerőmű KSC Szekszárd 98-65 (32-17, 30-17, 27-15, 9-16)

Továbbjutott: a Hatay, kettős győzelemmel.

Az Alba Fehérvár továbbjutott, a Szolnok kiesett

Az Alba Fehérvár és a Körmend győzött, a Szolnok kikapott a férfi kosárlabda Európa Kupa második csoportkörének ötödik fordulójában.

A székesfehérvári csapat törökországi sikerével biztosította továbbjutását a nyolcaddöntőbe. A Körmend a litván Nevezis otthonában nyert, ezzel életben tartotta továbbjutási esélyeit.

A Szolnok viszont 25 ponttal kikapott Fehéroroszországban, ezzel eldőlt, hogy nem kerülhet a 16 közé.

Férfi kosárlabda Európa Kupa, 2. csoportkör, 5. forduló

J csoport:

Demir Insaat (török)-Alba Fehérvár 75-78 (21-22, 22-21, 17-18, 15-17)
Demir Insaat:
Kairys 20, B. Wright 11/3, Karaman 10, E- Walker 4, M. Yildiz – . Csere: V. Stojanovski 13/3, M. Mutli 9/6, D. Simpson 5, O. Baykan 3/3.
Alba Fehérvár: Hill 6, Simpson 16/9, Harris 16/9, Lóránt 11/3, Keller Á. 7/3. Csere: Horton 9, Kovács Á. 4/3, Mohammed 6, Filipovics 3/3, Keller I.

BC Nevezis (litván)-Egis Körmend 81-86 (23-22, 19-18, 19-21, 20-25)
BC Nevezis: Veljacic 2, Matulisz 7/3, Woodard 13/6, Lihogyej 4/3, Maldunasz 15.Csere: Sedekerskis 10/3, Medford 23/9, Tamulis 3/3, Koreniuk 4.
Egis Körmend: Dillard 16/6, Hollins 21/9, Ferencz 9/9, Tuoyo 20/6, Horti -. Csere: Wright 13/9, Davis 6, Csorvási -, Fanning 1.

Az állás: 1. Alba Fehérvár 9 pont, 2. Körmend 8, 3. Demir Insaat 7, 4. Nevezis 6

K csoport:

Cmoki Minszk (fehérorosz)-Szolnoki Olaj KK 86-61 (28-20, 19-15, 15-10, 24-16)
Minszk: Gaulden-Saddler 6, zerapowicz 22/9, Kudrautsau 5/3, Meshcharakou 7, Semianiuk 4. Csere: Adamovic 14/6, Trastsinetski 2, Salash 1, Paliashchuk 3/3, Kravish 13, Gray 4/3, Korzh 5/3.
Szolnok: Perry 12/3, Vojvoda 6/6, Ford 10, Milosevic 8, Andric 6. Csere: Polyák 9/6, Kovács P, Tóth Á. 7, Tóth Z. 3/3.

Az állás: 1. Mornar Bar (montenegrói) 7 pont/4 mérkőzés (340-326), 2. Cmoki Minszk 7/5 (388-384), 3. Bakken Bears (dán) 7/4 (354-369), 4. Szolnoki Olaj KK 6/5

Forrás: FIBA/MTI/wb-sopron.com

Még több Sport!

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük