Connect with us

Sport

Győzött és továbbjutott a Sopron

Megosztás

A Sopron hazai pályán huszonhat ponttal nyert a francia ESBVA-LM együttese ellen szerdán a női kosárlabda Euroliga 11. fordulójában, ezzel továbbjutott csoportjából a negyeddöntőbe.

A Lille 4/6-os győzelmi mutatóval, míg a magyar bajnok 6/4-gyel várta a szerdai mérkőzést, s utóbbi négy éve nem látott bravúrra készült: győzelem esetén ugyanis továbbjuthatott az alapszakaszból. Ehhez az ESBVA-LM gárdáját (4/6) kellett megvernie, ami novemberben már Lille-ben is sikerült (83-73).

Roberto Iniguez együttese kiegyenlített első negyedet követően a második játékrészben tudott meglépni riválisától, amelyet a harmadik felvonásban tíz pont alatt tartott. A soproniak győzelmét a nagyszünet után nem fenyegette veszély.

A Sopron egy hét múlva a belga Castors Braine együtteséhez látogat.

Női kosárlabda Euroluga, A csoport, 11. forduló:

Sopron Basket – ESBVA-LM (francia) 82-56 (19-14, 29-14, 14-9, 20-19)
Sopron: Turner 21/9,  Langhorne 11, Crvendakic 10/6, Milovanovics 8/6, Fegyverneky 4. Csere: Alvarez 17/9, Jovanovics 7, Határ B. 4, Dubei -, Czukor -, Weninger -.
ESBVA: Akonga Nsimbo 12/6, Sy-Diop 11/3, J. Gomis 11/3, N. Jovanovic 6, J. Cousseins 2. Csere: L. Kamba 7, H. Jakovljevic 4, M. Amant 3.

Idegenbeli sikerrel negyeddöntős a Szekszárd

Bravúros idegenbeli győzelemmel továbbjutott az Atomerőmű KSC Szekszárd a női Európa Kupa nyolcaddöntőjéből, miután a szerdai visszavágón tíz ponttal legyőzte a lengyel Sleza Wroclaw együttesét.

Az NB I tabelláját veretlenül vezető szekszárdiak múlt csütörtökön 77-72-re kikaptak otthonukban az EK-ban eddig százszázalékos lengyelektől.

A visszavágón bátor támadójátékot nyújtott a vendégcsapat, így végig megvolt az esélye a továbbjutásra. A kiegyenlített találkozó hajrájában aztán sikerült meglépnie az Atomerőműnek.

A szekszárdi csapatban Bálint Réka 17 ponttal a legeredményesebb játékosnak bizonyult, Krnjic Sara 14 pontja mellett 11 lepattanót szerzett, Teja Oblak pedig 16 pontot szerzett és 11 gólpasszt adott.

Női kosárlabda Európa Kupa, nyolcaddöntő, visszavágó:

Sleza Wroclaw-Atomerőmű KSC Szekszárd 74-84 (21-25, 23-22, 20-18, 10-19)
Wroclaw: M. Kastanek 18/9, Zoll Norman 18, Ajdukovic 13, A. Kaczmarczyk 9, S. Ursu 6. Csere: K. Treffers 4, Sklepowicz 3/3, Sosnowska 3/3.
Szekszárd:
STUDER Á. 14/9, THEODOREÁN 5/3, Erkic 4, BÁLINT 17/9, KRNJICS 14, Cs.:OBLAK 16/6, McCALL 11/3, Gereben 4, Mansaré 2.

Továbbjutott: az Atomerőmű KSC Szekszárd, 156-151-es pontkülönbséggel.

Szoros meccsen nyert a Miskolc

Az elmúlt hetekben alaposan megerősödött Miskolc hazai pályán szoros mérkőzésen 79-76-ra legyőzte a Vasast a női kosárlabda NB I szerdai mérkőzésén.

Az új szerzemények közül Raksányi Krisztina, a magyar válogatott csapatkapitánya 15 ponttal mutatkozott be, ugyanakkor Ashleigh Fontenette nem lépett pályára.

Stefan Svitek: “Gratulálok a Vasas csapatának, hogy nagy erőfeszítésre késztetett minket. Az első félidőben katasztrofálisan védekeztünk, a másodikban kicsit összeszedtük magunkat és főleg a zónavédekezésünknek köszönhetően feljavultunk. Az utolsó edzéseken jobban néztünk ki, ezért nagy meglepetés számomra ez a mai mérkőzés. Több akarat és felelősségvállalás kell, mert ez a teljesítmény nem elég. Sok munka vár még ránk.”

Földi Attila: “Nem lehetek elégedetlen hiszen egy erős csapat otthonában tudtunk helytállni. Sokadik meccsünk volt, amikor sokáig vezetünk, de mégsem bírunk győzni. Nem igazán készültünk erre a mai mérkőzésre, hiszen nekünk a szombati BEAC elleni találkozó lesz kulcsfontosságú. Ezért felszabadultan tudtunk jó mérkőzést játszani.”

Női Kosárlabda NB I. A-csoport 12. forduló:

Aluinvent DVTK Miskolc-Vasas Akadémia 79-76 (28-31, 21-22, 14-7, 16-16)
Aluinvent DVTK: Bach 3/3, Szabó F. 2, Burkholder 28/12, Pecková 14, Melnika 10. Csere: Kiss A. 3, Raksányi 15/6, Zele 4.
Vasas: Kalu 21/6, Tóth O. 4, Böröndy 9/3, Mérész 4, Karakašević 15. Csere: Dombai 13/9, Demeter 6/6, Heljić 4, Farkas, Ambrus.

A Szolnok és a Körmend is győzött

A Szolnok és a Körmend is győzött hazai pályán a férfi kosárlabda Európa Kupa második csoportkörének második fordulójában.

A szerdai játéknapon a Szolnok 34 pontos győzelmet aratott a fehérorosz Cmoki Minszk felett, míg a Körmend úgy nyert a litván Nevezis ellen, hogy öt perccel a vége előtt még hétpontos hátrányban volt.

A szakasz decemberi nyitókörében az Olaj kikapott a montenegrói Mornar Bar vendégeként, míg a vasiak a török Demir Insaat otthonában maradtak alul.

Az EK második szakaszából a négy csoport győztese és második helyezettje jut a 16 közé, ahol csatlakozik hozzájuk a Bajnokok Ligája nyolc kiesője.

Férfi kosárlabda Európa Kupa, 2. csoportkör, 2. forduló:

K csoport:

Szolnoki Olaj-Cmoki Minszk (fehérorosz) 79-45  (20-10, 23-14, 22-12, 14-9)
Szolnok: Perry 5/3, Vojvoda 16/6, Ford 9/3, Milosevics 8, Andric 15/3. Csere: Tóth Á. 8, Kovács P. 3/3, Phillip 11/3, Polyák 1, Tóth Z. 3/3.
Minszk: Adamovics 6/3, Kudrautsau 5, Kravish 7, Meshcharakou 5/3, Czeparowicz 2. Csere:Trastsinetski 6, Salash 4, Vabishchevich 6/6, Semianiuk 2, Korzh -, Paliashchuk 2.

J csoport:

Egis Körmend-Nevezis (litván) 85-79 (19-20, 17-12, 25-31, 24-16)
Körmend: Hollins 8, Németh -, Ferencz 16/12, Tuoyo 20/12, Horti -. Csere: Davis 3/3, Halász 15/9, Fanning 17, Csorvási 6.
Nevezis: Woodard 6/6, Matulis 8, Likodej 19/15, Veljacic 6/6, Korenjuk 3. Csere: Volkus 10, Maldunas 5, Medford 22/9.

Forrás: DVTK.eu/MTI

https://varosikurir.hu/huszpontos-hatranybol-forditott-fehervar/

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük