Connect with us

Kerítésen innen

Gyurcsány: a DK-nak a felelőssége nőtt, nem a szája! – Itt áll előttünk Orbán feltartott kézzel….

gyurcsany
Megosztás

„Az általunk képviselt európai egyesült államok volt a legvilágosabb alternatívája a Fidesz politikájának, ezért lehettünk az ellenzék részéről leginkább mi a kihívó pozíciójában. De a sikerben legalább ilyen szerepe volt Klára személyének, és az általa vezetett hibátlan kampánynak.” – nyilatkozta az EP-választás után Gyurcsány Ferenc a HVG-nak.

Orbán megnyert egy csatát, vagyis Magyarországot, de elveszített egy háborút, amit Európa megváltoztatásáért vívott..

Teljesen mindegy, hány képviselője van az Európai Parlamentben, ott ellenzékbe szorult.

Középpártnak tartja a DK-t, az

„ellenzék vezető ereje”

címet pedig nem kedveli.

„A legnagyobb támogatottságú pártnak politikai bölcsességgel, türelemmel kell segítenie az együttműködést, amiben egyetlen pártnak sem kell feladnia az identitását. A DK-nak nem nagyobb szájának kell lennie, hanem nagyobb felelősségének”

– mondta Gyurcsány. A teljes riportot a HVG csütörtökön megjelent lapszámában olvashatja.

Közösségi oldalán így vélekedik:

Európa “erős embere” kapitulált. Borzasztó árnyéka olyan sötétséget vetett Európára, a Néppártra, hogy teljes elszigetelése reális forgatókönyv lett. Ettől való jogos ijedtsége megadásra kényszerítette. Mai bejelentés szerint határozatlan időre visszavonta a közigazgatási bírósági rendszer bevezetését. Arról a korábbi döntésekről van szó, ami nem szálka, hanem gerenda Európa szemében. Megalapozottan.

Itt áll előttünk Orbán feltartott kézzel. Ijedten, megverve, megalázottan, könyörögve, hogy fogadják vissza. Fázik a hidegben. Didereg. Remeg. Jó reggelt!

Forrás

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük