Connect with us

Állati

Gyurcsány szerint a választás a miniszterelnökkel szemben állók győzelmét hozza

Gyurcsány: a választás tétje, hogy normális ország lesz-e Magyarország
Megosztás

A Demokratikus Koalíció elnöke abban bízik, hogy a Fidesz számára jelent hátrányt a magas részvétel, de az eredmények ismerete nélkül nem kíván jóslásokba bocsátkozni.

A választás nem volt sem szabad, sem tisztességes

Gyurcsány Ferenc a DK eredményváró rendezvényén tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a választás nem volt szabad és nem volt tisztességes. Hozzátette, álláspontját a végeredménytől függetlenül fenntartja. Dacára annak, hogy a választás nem tisztességes, egészen felemelő az a fajta nekibuzdulás, ami az országot jellemezte – tette hozzá.

Megosztotta azt a reményét, hogy vasárnap az „Orbánnal szemben álló sokaság mozdult meg”, mert elhitték, hogy le lehet győzni a rendszert. Továbbra is abban bíznak, hogy a választás a miniszterelnökkel szemben állók győzelmét hozza és „megakadályoz egy történelmi drámát”, azt, hogy Magyarország a „kormány országrombolásának martalékává váljon” – hangsúlyozta. Megérdemelné az ország, hogy a demokrácia üdítő, frissítő szele kiszellőztesse a Kárpát-medencét – fogalmazott a politikus.

A kormány nem tud megfelelni a valós kihívásoknak

Egy kérdésre válaszolva kijelentette, saját szereplésüktől azt várja, hogy a DK egy stabil közepes párt lesz a parlamentben, amelyik megsokszorozza a képviselői számát.

Elfogadhatatlan, hogy a kormány nem tudja megoldani, hogy a választók emberséges körülmények között szavazhassanak és vannak olyan körzetek, ahol még az urnazárás után két órával is sorok kígyóznak – bírálta a választási szervek munkáját. Ez is mutatja, hogy a kabinet nem tud megfelelni a valós kihívásoknak – tette hozzá.

(MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük