Connect with us

Ez a nap

Gyurcsány: az országot az ellenzék csak közös munkával tudja visszaszerezni

Gyurcsány koalíció
Megosztás

A választás egyetlen kérdésre egyszerűsödött le: „ezek mennek vagy maradnak” – fogalmazott a kormánypártokra utalva a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke a párt keddi székesfehérvári lakossági fórumán.

Európa vagy Moszkva

Gyurcsány Ferenc szerint a választás tétje az, hogy európai emberek akarunk maradni, európai életet akarunk magunknak, vagy „Moszkvához és Bakuhoz dörgölőzni”.

Kijelentette: az országot az ellenzéknek csak közös munkával lehet visszaszerezni. Az ellenzéki pártok közül az MSZP-ről úgy fogalmazott: „bennük van a nagypárti múlt minden terhe és lehetősége”, és erőfeszítésnek tartja, hogy vállalták, 46 helyen nem indulnak el.

Karácsony Gergelyre, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltjére hivatkozva Gyurcsány Ferenc azt mondta: ahhoz, hogy győzzünk, az országban 40-50 helyen meg kell verni a Fideszt egyéniben. Ezért aki nem működik együtt a demokratikus oldalon, hogy a végén egyszerűsítsük a rendszert, az akarva-akaratlanul Orbán hatalomban maradását segíti – jelentette ki a koordinált jelöltállításra utalva.

Gyurcsány Ferenc szerint ma jobb állapotban van a demokratikus sokaság Magyarországon, mint volt 2014-ben. A hódmezővásárhelyi választás visszaadta sokak hitét, hogy meg lehet verni a kormánypártokat.

Az egyik legnagyobb erkölcsi-politikai dilemma

Egy ellenzéki koordinációról szóló lakossági hozzászólásra reagálva a Jobbikkal való együttműködés kérdését az elmúlt időszak egyik legnagyobb erkölcsi-politikai dilemmájának nevezte. Hozzátette: ma az MSZP és a DK azon dolgozik, hogy „a demokratikus ellenzéki tábort” szervezze meg, a későbbi kormányzati együttműködést pedig szerinte általában megelőzi a választási együttműködés. Választási együttműködés sem formálisan, sem informálisan nincs a demokratikus ellenzéki pártok és a Jobbik között – jelentette ki. Ebből következően, nem számít közös kormányzásra a Jobbikkal.

A Momentum Mozgalom helyi országgyűlési képviselőjelöltje, Pintér András Gábor a Momentum szerepéről szóló kérdésére a fórumon Gyurcsány Ferenc úgy válaszolt: egyik oldalról szükség lenne a baloldal felrázására, ám a Momentumnak ma minden bizonnyal azért kell küzdenie, hogy a parlamentbe jutási küszöböt teljesítse. Egyéniben „egy megveszekedett körzetet” sem tudnak nyerni.

Alapprobléma az egészségügyi ellátás

Ráczné Földi Judit, a Fejér megyei 1-es választókerület DK-s jelöltje a fórumon azt mondta: megválasztása esetén „szívvel, lélekkel”, minden erejével azon lenne, hogy ez a város és ez az ország jobb legyen.

Horváth András, a Fejér megyei 2-es választókerület MSZP-Párbeszéd színeiben induló országgyűlési képviselőjelöltje szerint alapprobléma a térségben az egészségügyi ellátás helyzete, az, hogy Mórról Székesfehérvárra kell kórházba járni az embereknek. Emellett a 81-es főút fejlesztését sürgette.

(Forrás: MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük