Connect with us

Bulvár

Gyurcsány felfedte az Orbániát izgalomban tartó titkot: „édes tündérnokedlik nagyon vigyáznak rám, (…) segítek…”

Megosztás

Valami nem stimmel Gyurcsány váratlan hazarepülése körül azt állította, hogy EasyJettel repült haza Szardíniáról vakbélgyulladása miatt, miközben a valóságban onnan nincs járat Budapestre ősszel – kezdett leleplező kutatkodásba az Origo, mely portál nem volt ilyen szemfüles, amikor az Orbán-féle repcsizgetés körül vetődtek fel kétségek, vagyis inkább bizonyosságok.

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke hetek óta "készül", úgy tűnik vége a találgatás "korának", csütörtök reggel közösségi oldala bejegyzésében fellebbentette a függönyt tervéről.
Megosztás

Valami nem stimmel Gyurcsány váratlan hazarepülése körül azt állította, hogy EasyJettel repült haza Szardíniáról vakbélgyulladása miatt, miközben a valóságban onnan nincs járat Budapestre ősszel – kezdett leleplező kutatkodásba az Origo, mely portál nem volt ilyen szemfüles, amikor az Orbán-féle repcsizgetés körül vetődtek fel kétségek, vagyis inkább bizonyosságok.

Aha…..

A világ milliomosainak luxusszigetére, Szardíniára utazott Gyurcsány Ferenc és felesége vakációzni. Az eredeti terv az volt, hogy Gyurcsány és Gyurcsányné legalább egy hetet tölt a híres Smaragd-parton, amelyet a turisztikai ipar Európa legdrágább helyszínének tart.

A vakációt megszakította, hogy Gyurcsány Ferenc rosszul lett, fájt a hasa, az orvosa tanácsára ezért hazarepültek. A facebookos beszámolója szerint kiderült, hogy vakbélgyulladása van, ezért megműtötték, azt nem árulta el, melyik magyarországi kórházban. Csütörtökön Gyurcsány azt írta Facebook-oldalára, hogy a rugalmas EasyJet-jegyüket átfoglalva visszautaztak Budapestre, és túl van a műtéten, minden rendben – kezdte érdekfeszítő oknyomozónak szánt cikkét az Origo.

A nagy felismerés…

Csakhogy a bennfentes.net ellenőrizte, és az EasyJet nem repül Szardínia-Budapest viszonylatban, de Milánó-Budapest, Róma-Budapest vagy Szardínia-Bécs viszonylatban sem.

Az iránt elfeledkeztek érdeklődni, hogy miként sikerült a műtét, hogy jobban van-e a pártelnök.

Gyurcsány Ferenc elvágta a gordiuszi fidesz-csomót

„Édes tündérnokedlik nagyon vigyáznak rám. Egy pillanatra se veszik le rólam a szemüket, és mint aggódó édesanyák, izgalomba jönnek, ha nem tudják hol vagyok.

De kis cukorfalatok.

Most éppen odáig vannak meg vissza, mert nem tudják, hogyan jöttem haza Szardíniáról. Sok-sok cikkben osztják meg aggodalmaikat. Én nem értem félre. Tudom, hogy szeretnek. Kicsi malackáim, de jó, hogy vagytok!

Dehogy értem félre

Nyilván azt akartátok megkérdezni a műtét után, hogy ugye minden rendben van és ugye nem fáj semmi. De jó, hogy kérdezitek. Köszönöm, rendben vagyok. Kijöttem a kórházból. Biztosan segített, hogy fohászkodtatok értem, felépülésemért.

De rendben. Segítek nektek. Mert olyan jók vagytok.

Megmutatom a beszálló kártyáimat, hogy ne kelljen végre kutatni, találgatni, sejtetni, hogyan is jöttem haza.

Aranyló kis Sherlock Holmes-ok.”

Most jöhetnek a cikkek arról, hogy biztosan hamis a beszállókártya, vagy, ha nem, akkor milyen csellel szerezhette meg azt a DK elnöke. Indulhat az agytorna, fiúk!

Kapcsolódó

 

Gyurcsány felfedte az Orbániát izgalomban tartó titkot: "édes tündérnokedlik nagyon vigyáznak rám, (...) segítek..."

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük