Connect with us

Ez a nap

Gyurcsány: ha a baloldal győz, másnap el kell kezdeni a koalíciós tárgyalásokat

Gyurcsány koalíció
Megosztás

A Demokratikus Koalíció azt javasolja, hogy ha a baloldali pártok nyernek a választáson, akkor már másnap kezdjenek tárgyalni a koalíciókötésről. A DK elnöke szerint ha csak a Jobbikkal együtt lenne többségük, akkor koalíció helyett szakértői kormányt kell felállítani majd egy év múlva új választást tartani.

Gyurcsány Ferenc sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a demokratikus ellenzék győzelme esetén már hétfőn meg kell kezdeni a tárgyalásokat, amelyeket a legtöbb listás mandátumot szerző pártnak kell vezetnie. A tárgyalások során a kormányfő személyről, a kormány összetételéről és kormány programjáról kell megállapodni – tette hozzá. A pártelnök hangsúlyozta, miután a „demokratikus” ellenzéki pártok programjai közel állnak egymáshoz, ezért ebben az esetben egy nyugodt és eredményes tárgyalás várható.

Gyurcsány Ferenc arra az esetre, ha az ellenzék csak a Jobbikkal együtt szerez többséget,  egyik párthoz sem kötődő szakértői kormányt és miniszterelnököt javasol. A szakértői kormányt a jelenlegi ellenzéki pártok kívülről támogatják majd – tette hozzá.

Ez a kabinet egy év alatt elvégzi feladatát és előkészít egy új választást – mondta a politikus. A feladatok közé a Fidesz „korrupciós ügyeinek feltárását”, a tisztességtelenül szerzett vagyonok zárolását és az Európai Ügyészséghez való csatlakozást sorolta. A kormánynak helyre kell állítania a tisztességes politikai versenyt, a média szabadságát és ki kell dolgoznia egy méltányos választási és pártfinanszírozási törvényt – folytatta. További feladatként említette az oktatás, az egészségügy és a nyugdíjak „rendbetételét”, a béremelést valamint a szociális biztonság helyreállítását.

Kérdésre válaszolva azt mondta, hogy a szakértői kormány tagjairól a koalíciós pártoknak kell megállapodniuk. Elismerte, hogy vannak jelöltjei, de ezeket a neveket csak a tárgyalásokon akarja megosztani. Hozzátette, egy kormányalakítás során az LMP-vel is együtt tudnának működni.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó

A baloldali ellenzék az LMP kivételével kész koalíciót kötni

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük