Connect with us

Blogbazár

Gyurcsány: Kötcse, az egy napra megszállt falu

orban-kotcse
Megosztás

Kötcse nem Magyarország közepe, de majdnem:) Kevés olyan kistelepülés van az országban, ahova három miniszterelnök is kötődik.

Antall József miniszterelnök

sokadik felmenői telepítették be a térséget a XVIII. század közepén hesseni németekkel és szervezték újjá a környék életét. A volt miniszterelnök fia, Péter és családja sok éve visszavásárolta a család egykori kúriáját, korábban aktívan jelen voltak a falu életében, mostanában csendesebbek. Itt élnek méltóságteljes távolságban.

Én tíz éve félig-meddig ideköltöztem

Hogy miért, az hosszú történet. Most csak annyit, hogy a lovaglásnak és egy régi barátságnak volt ebben döntő szerepe. A házat amelyben lakunk Kerkápolyi Károly építette vagy kétszáznegyven éve, hivatalosan egy későbbi tulajdonos, Unger Géza nevét viseli. Az elmúlt évek visszafogott átalakításai ránk szabták ezt a régi épületet. Meg összenőttük a faluval. Mostanra benne élek a hétköznapokban, nyáron rövidnadrágosan, kinyúlt pólóban, boltba járva, szomszédolva.

A mostani miniszterelnök is idejön évente egyszer-kétszer

Biztonságiak és NER-emberek kísérik. Nagy sátor, zárt körben elmondott beszéd, kézfogások, hátlapogatás. Egy napra megszállt falu, a focipályán autók tolonganak. A falut még nem látta. Még nem sétált a Magyar utcában, nem nézte meg a zsidó temetőt, nem ugrott be a kocsmába, nem találkozott a helyiekkel. Jön és megy. Ja! Ez a Dobozy kúriaként emlegetett ház tőlünk vagy 150 méterre van, a kötcsei monográfia Kiss Ödön kúriájaként írja le.

Kötcse nem Magyarország közepe

De találkozási pontja három különböző mai közéleti felfogásnak. Mindenki hozza a maga formáját, kultúráját. Bizonyára így van ez jól.

(Sorrendben: Antall kúria, Kiss Ödön, ma Dobozy kúria ahol a kötcsei pikniket tartják, az utolsó Unger Géza kúriája, ami a most a mi házunk.)

Szerző

2 hozzászólás

2 Comments

  1. vpn coupon code 2024

    2024.04.08 06:28 at 06:28

    I’m amazed, I must say. Seldom do I come across a blog that’s both equally educative and engaging, and
    without a doubt, you have hit the nail on the
    head. The issue is something that not enough men and women are speaking intelligently about.
    Now i’m very happy I found this in my hunt for something regarding this.

    Feel free to visit my blog post – vpn coupon code 2024

  2. vpn coupon 2024

    2024.04.10 01:39 at 01:39

    Aw, this was an incredibly good post. Taking the
    time and actual effort to create a top notch article… but
    what can I say… I procrastinate a lot and never manage to get nearly anything done.

    Feel free to surf to my web blog: vpn coupon 2024

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük