Connect with us

Állati

Gyurcsány: létrejött az ellenzéki megállapodás gerince

gyurcsany-tudo
Megosztás

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke sikerként értékeli, hogy az elmúlt napokban meg tudtak egyezni az MSZP-vel, amivel szerinte létrejött az ellenzéki megállapodás gerince.

Remélhetőleg MSZP-t követően további pártokkal is össze tudnak fogni

Az ellenzéki politikus pénteken, pártja fővárosi Blaha Lujza téren tartott étel- és ruhaosztása közben tartott sajtótájékoztatóján semmirekellőnek nevezte azt a kormányt, amelyik az érdeklődés látszatát sem mutatja azokért az emberekért, akik pár ezer forintos ajándékcsomagokért is hajlandók sorba állni.

„Ők ebből nem fognak meggazdagodni, tán egy csipettel könnyebb lesz a karácsonyuk” – fogalmazott.

Az egész évet értékelve azt mondta, amit lehetett megtettek, a DK egy olyan stabil, növekvő, európai polgári demokratikus párt lett, amely „alapvetően nyugalmat áraszt”.

Gyurcsány Ferenc hangot adott azon reményének, hogy az MSZP-t követően további pártokkal is össze tudnak fogni. Örömét fejezte ki továbbá, hogy a Szolidaritás mozgalommal már meg tudtak állapodni, aminek eredményeként a szervezet vezetője, Székely Sándor parlamenti képviselő lehet.

Kiemelte, továbbra is az a vágya, hogy

„ez a kormány menjen a csudába és legyen egy demokratikus, új kormánya ennek az országnak, épüljön egy új köztársaság”.

Székely Sándor elmondta, Magyarország jelentős része ma jelenleg a lecsúszástól retteg, attól, hogy a mostanihoz hasonló ételosztásokon kell majd beszerezniük maguknak az alapvető élelmiszereket. Hangsúlyozta, azért dolgoznak, hogy a munkáért járó fizetésből mindenki normális életszínvonalat tudjon fenntartani.

Gyurcsány Ferenc kérdésre válaszolva úgy fogalmazott, a túlnyomó többség nem hiszi el, hogy az Állami Számvevőszék (ÁSZ) működése nincs „pártos politikával átitatva”.

„Különösen feltűnő, hogy a választások előtt csak ellenzéki pártokat ellenőriztek, a Fideszt nem”

– tette hozzá.

Én nem leszek miniszterelnök-jelölt – mondta a DK elnöke

Szólt arról is, hogy „megteremtődött az ellenzéki együttműködés”. „Nem mi akartuk így” – folytatta, hozzátéve, a jelenlegi választási rendszerben az győz, aki az egyéni képviselőhelyek többségét megnyeri, ezért azokban meg kell állapodni. Ismét közölte, több választót hoz, ha minden ellenzéki párt külön listát állít. „Nem fog ez megváltozni az előttünk álló 3-4 hónapban, semmilyen értelemben” – jelentette ki.

Gyurcsány Ferenc válaszaiban kitért arra is, ha Karácsony Gergely egyik párt listáján sincs rajta, hanem „magát a demokratikus ellenzék jelöltjeként nominálja”, akkor az ellen nincs kifogásuk. „Én nem leszek miniszterelnök-jelölt” – fűzte hozzá.

(Forrás: MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük