Connect with us

Banánköztársaság

Gyurcsány: nesze neked minden, a nyugat válságáról, a kelet felemelkedéséről szóló orbáni lázálom!

Megosztás

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke a „három a magyar igazság és egy a ráadás” közmondás alapján olvassa Orbán Viktor fejére, hogy szerinte miben tévedett az Orbán-kormány külpolitikai stratégiája.

Megosztás

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke a „három a magyar igazság és egy a ráadás” közmondás alapján olvassa Orbán Viktor fejére, hogy szerinte miben tévedett az Orbán-kormány külpolitikai stratégiája.

„Mondják, három a magyar igazság. Akkor alakul ez….

1. Orbán minden várakozása ellenére nem érkezett meg az általa megjósolt világméretű illiberális fordulat. Sőt. Barátai sorra buknak, elszigetelődnek, súlyukat vesztik.

2. A Brüsszel elleni szabadságharc vereséggel végződött. Orbánt kipenderítettek az Európai Néppártból, az uniós támogatásokat jogállami feltételekhez kötötték. Campobasso – hogy elegánsak legyünk.

3. A keleti nyitás, az oroszbarát politika most omlik össze, maga alá temetve Orbán teljes külpolitikai kurzusát. Kiderült, hogy csak együtt lehetnek sikeresek Európa államai, így aztán az EU erősebb lesz a válság után mint valaha. Nesze neked minden, a nyugat válságáról, a kelet felemelkedéséről szóló orbáni lázálom.

Szóval a nagy stratéga minden lényeges ponton tévedett.

Gondolom érdemes rögzíteni ezt a tényt. Persze igazuk van. A szólás szerint három a magyar igazság, egy pedig ráadás.

Na, ami azt illeti, a negyedik vereséget nekünk kell Orbánra mérni.

Már csak a magyar igazsága miatt is:))”

A kommentekből….

„Ez így van, de a magyar szavazók egy része is úgy van vele, mint az orosz katonák, akiknek azt hazudta Putyin, hogy a békét és a szabadságot viszik Ukrajnába. Durván kellett szembesülniük az igazsággal.”

„A negyedik vereség a teljes (mentális) megsemmisülését okozná, bár erre utaló jelek már most is észlelhetőek”

„Orbán egy zsebputyin. Nyilvánvalóan ugyanolyan szemét fasiszta diktátor, mint ruszki példaképe. De most túllőtt a célon. Azzal, hogy megakadályozza a Mo-on keresztül történő az EU-s fegyverszállításokat, végképp leírta magát politikailag. Hajrá srácok, hajrá magyarok, kergessük el a rohadékot! Már csak egy hónap!”

„És örülnünk kell ha több elkeserítő dolog már nem történik. Ami persze nincs kizárva? De reménykedjünk benne, mert a remény hal meg utoljára.”

„a negyedik: a Covid halottak 44.000-en túli száma, ami már – úgy tűnik- nem érdekel senkit. Az ukrajnai menekültek hozzák a vírust- van elelnőrzés-?- erről nem hallok, olvasok. És a menekültek befogadása?–igen , nagyon jó, de a választásnál már nem is fogjáj kérdezni, hogy kicsoda, mert ott a hivatalos bejelentője !!!??? Kire fog szavazni? A Putyinbarát eddigi magyar kormányra, mert senki nem mondta neki, hogy a hazája védelmére(Ukrajna) nem engedett át fegyvereket sem, sőt korlátozta a segélyszállítmányokat, az üzemanyagot, az egészségügyi ellátást( sokak mondták- Info rádió- hogy nem tudtak vesekezelést- dialízist- kapni)”

„Az 5. Igazság az okos politikus a masok hibájából tanúi, a buta a saját abból sem!!
Márt javításra sem se lesz ideje, hisz mindjárt itt van április 3-rom, és logó orral le ballag !”

„Úgy vélem, hogy egy kis ország kormányfőjének mindenütt a világban sokkal fontosabb és hálásabb feladat ha azokkal a gondokkal foglakozik amelyek a ” hatáskörébe ” tartoznak . Az európai és világpolitikát meg a keleti nyitást tartalmazó ötleteket az ember egy könyvben leírja, kiadja és aztán tovább „cultivons notre jardin.” ( Voltaire után szabadon )”

Kapcsolódó

 

Gyurcsány: nesze neked minden, a nyugat válságáról, a kelet felemelkedéséről szóló orbáni lázálom!

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük