Ha a Fidesz sokat szórakozik, nem a polgármesterekkel szúr ki, hanem az éhes gyerekekkel!

Ahogy egy jó hír ízét sikerül elrontani… A jó hír az, hogy az EMMI közleményben tudatta. az okt. 28-tól nov. 1-ig tartó őszi szünetben is finanszírozzák a rászoruló gyerekek ebédjét. Helyes.

A közlemény így folytatódik:

“megszervezése az önkormányzat feladata”.

Ez is rendjén volna, ha minden önkormányzatot hagynának működni. De pl. Budapesten több helyen (az I., a IV., a VIII. és a IX.kerületben) az utolsó percben beadott kifogásokkal megakadályozták az új polgármesterek hivatalba lépését. (Ezért nem alakulhatott meg eddig a fővárosi közgyűlés sem.)

Kedden a Fővárosi Választási Bizottság alaptalannak ítélte a kifogásokat

Ez ellen 3 napig fellebbezhetnek, és újabb 3 nap, amíg a bíróság dönt. Addigra épp itt az őszi szünet, és az exlex állapotban sok helyen áll a hivatal. Pláne, ahol az aláírásra jogosult vezetők jó része a piszkos ügyek kiderülésétől félve fejvesztve távozott, mint pl. Újpesten vagy részben Józsefvárosban. (Érdekes lesz nézni, hogyan helyezik majd el őket cinkosaik a kormányhivatalokban.)

Ha a helyi Fidesz sokat szórakozik még az időhúzással,

nem az új polgármesterekkel szúr ki -azok előbb-utóbb dolgozni kezdhetnek-, hanem pl. a rászoruló szegény gyerekekkel. Megéri, urak?

Egy hozzászólás itt: “Ha a Fidesz sokat szórakozik, nem a polgármesterekkel szúr ki, hanem az éhes gyerekekkel!

  • 2019.10.23 - 10:48
    Közvetlen hivatkozás

    Kedves Ildiko! On tapasztalt ellenzeki politikus, es mint ilyen,mar reges-regen at kellene latnia ezen a pocokhuszaron! Ha valakit, akkor ot aztan egyetlen szegenysorsu gyermek, szulo, beteg ember, nyugdijas, nagycsalados, egyeduli csaladfenntarto, stb. – szoval a szegenyebb nepreteg – annyira nem erdekli, hogy az mar maga feler egy nepirtassal, hazaarulassal.
    Es ugy mellekesen elkezdheti szivatni Karacsonyt. De szerencsere amig a puhos csak hulyekkel es bortontoltelekekkel veszi szorosan korul magat, addig Karacsony vegre behozza a napi politikaba a SZAKpolitikusokat, es veluk fogja megtanacskozni, mit tegyenek? orban elobb-utobb ugyis eltunik a tortenelem pocegodreben – a szemetdomb tul magas hely neki, nem eri fol -, utana uj idoszamitas kezdodik majd: a szakpolitikusoke.

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük