Connect with us

Ez a nap

Ha a hétfő, akkor új kormánybiztos!

Megosztás

Az állami vagyon feletti tulajdonosi joggyakorlással kapcsolatos kormányzati feladatok összehangolásáért felelős kormánybiztossá nevezte ki a miniszterelnök Juhász Editet.

juhasz-edit
Megosztás

Az állami vagyon feletti tulajdonosi joggyakorlással kapcsolatos kormányzati feladatok összehangolásáért felelős kormánybiztossá nevezte ki a miniszterelnök Juhász Editet.

Juhász Edit eddig a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közmű- és pénzügyi szolgáltatások szabályozási és koordinációs ügyeiért felelős helyettes államtitkáraként dolgozott.Juhásznak a kormány.hu-n elérhető életrajza szerint két évtizedes közigazgatási tapasztalata van. Kinevezése vélhetően azért szükséges, hogy figyelemmel kísérje, felügyelje az állami társaságok tulajdonosi joggyakorlójának immár a kormány által határozatban kijelölt személyek vagy szervezetek tevékenységét. (Az állami cégek tulajdonosi jogait eddig leginkább a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-t gyakorolta, illetve miniszterek, állami szervek.)

2018. augusztus 1-étől Juhász Editet a tulajdonosi joggyakorlással kapcsolatos kormányzati feladatok összehangolásáért felelős kormánybiztossá nevezték ki – derül ki a hétfői Magyar Közlönyből.

A kormánybiztos feladatkörében eljárva

figyelemmel kíséri – a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter (Bártfai-Mager Andrea) feladatkörét nem érintve – a tulajdonosi joggyakorlásra jogszabállyal kijelölt személyek és szervezetek állami vagyon feletti tulajdonosi joggyakorlással kapcsolatos feladatainak ellátását, és elősegíti a kormányzati stratégiai célok érvényesítését az állami tulajdonosi feladatot ellátó kormányzati szereplők tevékenysége vonatkozásában

– áll a friss kormányhatározatban.

A kormánybiztos tevékenységét a miniszterelnök a tárca nélküli miniszter útján irányítja. A kormánybiztos tevékenységét a Miniszterelnöki Kormányiroda szervezetében működő titkárság segíti.

A kormánybiztos tevékenységének ellátásáért helyettes államtitkári illetménynek megfelelő összegű díjazásra jogosult.

Rekordot döntött az Orbán-kormány az államtitkárok számával

Az államfő kinevezte az új kormány államtitkárait

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük