Az MSZP-Párbeszéd tájékoztatást követel a kormánytól, hogy mennyi pénzt költött magyarországi vendégmunkások toborzására és hány, unión kívülről érkező munkavállaló dolgozik az országban – mondta Bihal Dávid, a szocialisták elnökségi tagja vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón.

Kivándorlási válság

Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott, Magyarországon kivándorlási válság van, mivel eddig 600 ezren hagyták el az országot és további félmillióan tervezik.

- Hirdetés -

A kormánypártok eközben álságos politikát folytatnak: miközben a migránsok ellen uszítanak, gazdasági bevándorlókat hoznak az országba – fejtette ki az MSZP elnökségi tagja, hozzátéve, amennyiben a kabinet nem üldözné el a fiatalokat, nem kellene több tízezer indiai, mongol és ukrán vendégmunkást hívni.

Bihal Dávid megerősítette, hogy az MSZP-Párbeszéd továbbra is az európai minimálbér, a közös uniós „munkaerő-törvénykönyv” és munkaerőközpont létrehozásában látja a helyzet megoldásának lehetőségét.

Lenyomják a magyar munkavállalók bérét

Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője a sajtótájékoztatón azt mondta, társadalmi és gazdasági csődhöz vezet a Fidesz „szélsőjobboldali államkapitalista politikája”, amely a magyar munkavállalók bérének lenyomásán alapul.

Az ellenzéki politikus szerint ez ellen széles társadalmi koalíció alakul a dolgozók, a szakszervezetek az ellenzéki pártok részvételével, továbbá megpróbálják maguk mellé állítani a felelősen gondolkodó cégvezetőket is.

Bejelentette, levélben keresik meg annak a 81 nagyvállalatnak a vezetőit, akik korábban stratégiai megállapodást kötöttek a kormánnyal, arra kérve őket, hogy a magyar társadalommal is kössenek szerződést a tisztességes bérekről és munkakörülményekről.

A két politikust kérdezték Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP parlamenti képviselőjének azon – a napokban tett – kijelentéséről, amelyben párhuzamot állított a Fidesz támogatottságának növekedése és a patkányok számának emelkedése között.

Patkányinvázió Budapesten

Bihal Dávid kijelentette, az MSZP lezártnak tekinti ezt az ügyet, mivel politikusa bocsánatot kért azoktól, akik megsértve érezték magukat.

Hangsúlyozta, az MSZP azokat sem patkányozta le, akik patkányként viselkedtek és megharapták társult ifjúsági szervezetük, a Societas elnökének kezét az utcán.

Tordai Bence úgy fogalmazott, nem egy kora reggeli műsorban elhangzó „szerencsétlen témaátkötésről” kellene beszélni, hanem inkább arról, hogy a Fidesz azért fogja elveszteni a budapesti önkormányzati választást, mert elszaporodtak a patkányok.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó

Jönnek a szerbiai vendégmunkások

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét