Connect with us

Kerítésen innen

Ha azt gondolta, hogy nem süllyedhetünk tovább, tévedett – Kásler, a súlyosbító körülmény

Ha azt gondolta, hogy nem süllyedhetünk tovább, tévedett - Kásler, a súlyosbító körülmény
Megosztás

Ha azt gondolta kedves Olvasó, hogy tragikus a magyar oktatás- és egészségügy helyzete és ez a gödör alja, annak rossz lehet a hír, hogy jön Kásler Miklós és büszkén hirdetett eszméivel átírja a siralmas szó jelentését. Dióhéjban: a neveletlen gyerek meg lesz nevelve, ebben segít a hit- és erkölcstan, műhiba pedig nem létezik, mert a Jóisten fogja a meghaló kezét.

A sötét középkor újratöltve

Amit eddig csak rebesgettek, az péntek óta bizonyosság, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) élére Kásler Miklós, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója került. Többször foglalkoztunk már az újdonsült „mindenminiszter” eddig ismertté vált téveszméivel és amire csak legyintettünk, most Orbán Viktor jóvoltából ránk szabadult.

Most a 168ora.hu szemlézte Kásler egy korábbi fellépését, ahol a leendő miniszter megint érdekesek mondott.

Kásler szerint  nem  gond, ha valaki se otthon, se az iskolában nem ismeri fel, hogy „mi a szép élet”, mivel az egyház elmagyarázza a megtévedtnek:

„Önök eldönthetik azt, hogy akarnak élni, és lehet élni szépen is, csak meg kell hallgatniuk, hogy lehet szépen élni, fel kell ismerni, hogy mi a szép élet. És ezt otthon, ha nem kapja meg valaki, és még az iskolában sem kapja meg valaki, akkor van nehéz helyzetben, de akkor még mindig támaszkodhat az egyházra, meg támaszkodhat saját magára.

Az oktatásról, a jövő generációjának – igen, az Ön gyerekének, unokájának – neveléséről ezt vallja a széles látókörrel egyáltalán nem bíró miniszter:

Az iskolában pedig nem folyik nevelés. Oktatni még úgy, ahogy oktatnak, többé-kevésbé tényszerűen oktatnak, ebben se vagyok biztos. A társadalomtudományokat rendkívül masszívan eltorzítva oktatják. Tehát azok a klasszikus értékek, ami az identitás részeit képezik, tehát ember vagyok, magyar vagyok, hívő vagyok, ésatöbbi, ésatöbbi, és a magyar kultúrának az elképesztő kincsestárát nem ismertetik meg a diákokkal. Na most a magyar nyelv nagyon plasztikus, akit nem nevelnek, az neveletlen. (…) Döntő fordulat volt, amikor az etika és a hittan oktatását visszaállították, mert legalább ízelítőt kap abból, hogy ilyen létezik.

Az egészségüggyel kapcsolatban az előforduló műhibákról – amikor az Ön hozzátartozója az elszenvedő – ezt vallja:

„Az, hogy műhiba, ez rendkívül relatív dolog. (…) Biztos, hogy a gyermekkel, aki meghalt, vagy műhiba áldozata lett, egészen biztos, hogy ott volt mellette a Jóisten, és egészen biztos, hogy ez a kisgyermek megkapta a Jóisten segítségét, legfeljebb mi erről nem tudunk. Az, hogy az orvos megkapja-e a Jóistentől a feláldozást, vagy segítséget, hogy ezen túllépjen, az egy másik kérdés.”

Ha kíváncsi, hogy a kiemelteken kívül mit gondol az élet többi dolgáról az, akin múlik az elkövetkezőkben – Orbán mellett – az utánunk következő generáció élete, itt olvashat.

A Balog-pótló Kásler Miklós: a halálos betegségeknek jó 70-80%-át a Tízparancsolat megtartásával el lehet kerülni

Itt a kormánytagok hivatalos listája

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük