Ha én majd csak augusztusban, ti vajon mikor?

Mélyen tisztelt miniszterelnök úr! Igen tisztelt Operatív Törzs! Igen tisztelt Belügyminisztérium! Hasonlóan tisztelt Emberi Erőforrások Minisztériuma! Alig kevésbé tisztelt Gulyás Gergely miniszter úr!

Leginkább tisztelt akármelyik megmondóember, más néven szóvivő!

Önök külön-külön és együttesen unos-untalan azzal biztatnak engem, s velem együtt minden más magyar állampolgárt:

ha lesz elég vakcina, akkor március végén, április közepén, de legkésőbb május elején már olyan 4 millió honfitársunkat oltatják be hatásos vakcinával, s ebben a létszámban már benne lesznek az egészséges fiatal emberek is.

Így alakul majd ki őszre a nyájimmunitás

No már most – szokásomhoz híven – balga módon információk után kutatva szörfölök az interneten, amelyet immáron (amint Varga Judit miniszter asszony és Földi László ex-ezredes is mondta) valóban legfőbb ideje lenne megrendszabályozni, mert most is, íme, mit találtam: oltáskalkulátort. Ez a szélhámosság állítólag megmutatja, hogy az én koromban, egészségi állapotomban, társadalmi státusomban és helyemmel a munka-erőpiacon a hivatalos oltási terv szerint mikor kaphatom meg az első és a második oltást. (Az oltási terv szerint életkorom és betegségeim alapján a harmadik- negyedik veszélyeztetett kategóriába soroltak, és már jó régen regisztráltam az oltásra.)

Ezt kaptam:

„A profilod alapján, Magyarországon a COVID vakcinára várakozók száma előtted 0 és 602 384 (fő) közöttre tehető. Kiindulva abból, hogy a beoltottak száma heti 56 301 fő, valamint a biztos oltás-felvevők aránya 38%, az első adag vakcinát várhatóan 2021. július 18. előtt kaphatod meg. A második oltást 2021. augusztus 11. kaphatod meg.“

A kalkulátorral láthatóan igen közvetlen viszonyban vagyok, tegeződünk

És vagy holnap behívnak, de legkésőbb júliusban.

No mármost, vagy a kalkulátor működik légből kapott adatokkal, vagy a kormányzati tájékoztatókon beszélnek lyukat a hasunkba, egyik változat sem igazán megnyugtató. De magam mégis inkább attól tartok, még a kalkulátor számítása is optimista az oltási folyamat jelenlegi szervezettségét, gyorsaságát, alaposságát tekintve – már természetesen akkor, ha a különféle forrásokból csak a magam számára összegyűjtött hírekből képes vagyok valamiféle többé-kevésbé megalapozott összképet felrajzolni. Megkérdezem a feleségemet, aki már csaknem ötven éve a leginkább megbízható hírforrásom.

Bencsik

Bencsik

A Banánköztársaság rovatban megjelenő írások nem minden esetben képviselik portálunk véleményét.

3 hozzászólás

  • Avatar
    2021.02.19 - 16:11
    Közvetlen hivatkozás

    lehet hogy kihuzzuk a választásokig?? És ott a savazo helységben mint élö darts-céltáblákként “szerepelünk?????

    Válasz
  • Avatar
    2021.02.19 - 16:19
    Közvetlen hivatkozás

    75 feletti vagyok. Átestem egy strokon. Is. Minden reggel gyógyszerekből reggelizem. Egy darab kenyérnek sincs már hely. És októberre várhatom, hogy beoltsanak. A kalkulátor szerint. És még meg sem választhatom, hogy mivel. Viktor miért válogathat?

    Válasz
  • Avatar
    2021.02.19 - 17:08
    Közvetlen hivatkozás

    Hazug mocskos banda, ez nem járványkezelés, ez egyszüren pofátlan sunyi politikai húzás, semmit nem tesznek a pénzükért csak próbálkoznak, az egész statisztikájuk is csak hasraütés, azt hiszik az emberek nagyon hülyék,de sok az is aki a fideszre teszi az x et

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük