Connect with us

Koronavírus

Ha fájdalomcsillapítót szed, ki nem, akkor figyeljen!

gyógyszer
Megosztás

Idén május 1-jével receptkötelessé válnak egyes fájdalomcsillapítók – tette közzé nemrégiben az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet.

Eddig egyszerűbb volt

„Tájékoztatásuk alapján a 600 és 800 milligramm ibuprofént, 300 milligramm dexibuprofént tartalmazó tablettákat érinti a májusi változás. A hatóság egy korábbi írásában megjegyzi, egy 2016-os dán vizsgálatban közel 30 ezer beteg adatainak elemzésével azt találták, hogy az ibuprofént rövid ideig használók esetében megnövekedett a szívmegállás kockázata.
Dr. Sonkoly Iván békéscsabai háziorvos a döntés hátteréről és az érintett gyógyszerekről elmondta, kiderült, hogy egy bizonyos napi dózis felett az ibuprofén fokozza a szív- és érrendszeri betegségek, a szívinfarktus és a stroke kockázatát. Kisebb adagban azonban nem mutattak ki ilyen összefüggéseket, így erre való tekintettel hagyták meg a kisebb és tették vénykötelessé a nagyobb mennyiségű hatóanyagot tartalmazó készítményeket.

Nyomás a patikákon

A doktor úgy fogalmazott, az ibuprofén a nemszteroid láz- és fájdalomcsillapítók csoportjába tartozik. Jellemzően fájdalom, láz és meghűlés, de reumás betegségekkor is alkalmazható. Utóbbi esetben hosszú távú kezeléseknél magasabb dózist használnak. Elmondása szerint jó néhány viszonylag gyakorta használt gyógyszer is vénykötelessé válik. Többek között az Advil, az Algofelx, az Ibumax, az Ibuprofen és a Nurofen készítmények egyes kiszereléseit említette.
Egyes vélekedések szerint akár roham is kialakulhat a patikákban a népszerűbb fájdalomcsillapítók iránt. Az általunk megkérdezett békéscsabai és vidéki gyógyszertárakban azonban ilyet nem tapasztaltak, és az egyik patikus megjegyezte, nem is számítanak rá, mivel alacsonyabb dózist tartalmazó kiszerelésben az intézkedés után is meg lehet vásárolni a termékek nagy részét. Dr. Melczer Mária Ágnes, a Magyar Gyógyszerészi Kamara Békés Megyei Szervezetének elnöke szerint nem lehet tudni, hogy a lakosság hogyan reagál a dologra, de még nem észlelhető nagyobb kereslet a hatóanyagot tartalmazó készítmények iránt.” Olvasható a BEOL cikkében

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük