Connect with us

Állati

„Ha kifizetjük, visszalépsz?” – biztos, hogy ilyen alkuról álmodtunk?

"Ha kifizetjük, visszalépsz?" - biztos, hogy ilyen alkuról álmodtunk?
Megosztás

Eljött a visszalépések kora, a háttéralkuk megkötése. Amíg ez az ország érdekében történik, addig tök jó, de az Origó birtokába jutott (?) felvétel meghallgatása alapján a Jobbik-LMP viszonylatában a két tárgyaló fél nem pont így gondolja.

Egyre több kompromittáló felvétel

A kormányközeli lap tanulsága szerint pénzt ajánlott az LMP-s Midi Melániának visszalépése érdekében Farkas Gergely, a Jobbik jelöltje a kiskunhalasi egyéni kerületben. Az eset a kiskunhalasi körzetben történt. Farkas arra hivatkozva kérte a visszalépést, hogy így nagyobb esélye lenne a győzelemre. Az LMP-s jelölt azzal utasította vissza, hogy ez egy meglehetősen erős kijelentés volt.  Az ügyben felmerül a bűncselekmény gyanúja. A site megkereste mindkét pártot, hogy miként kommentálják az esetet, de eddig nem jeleztek vissza.

A hangfelvétel

Ide kattintva ön is meghallgathatja az alkut.

Az LMP-s hölgy elpanaszolja Jobbikos kollégájának, hogy ebben a baromi hidegben mennyit dolgozott, meg a plakátok is sokba kerültek. Erre az élelmes alkudozó felveti, hogy ha kifizetnék neki a fáradozását, akkor rendben vannak? Erre idegtépő nevetgélés hallatszik és kis vonakodás is. Azt ezek után megsaccolni sem lehet, hány helyen történt és történik még ilyen és hasonló.

Már csak egyetlen kérdés vetődik fel: mi lesz velünk? Kire szavazzon az, aki valódi változást akar?

Az LMP összenő amivel összetartozik

Vágó Gábor szerint Gyurcsány piás volt az egyeztetésen

 

 

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük