„Ha lekísérnének a Duna-partra, arról is csak beszámolnának” — Lapzsemle

Kihagyhatatlan elemzés jelent meg a Népszava Visszhang mellékletében a magyar politikai karikatúra helyzetéről. („Mitől pottyant árokba a politikai karikatúra?”) Az apropót az a mocskos gyűlöletkampány adta, amely egyetlen rendszerkritikus politikai napilapunk kiváló munkatársa, Pápai Gábor ellen zajlott idén áprilisban. Heti lapzsemle

Krónikus

Pápai Gábor április 28-i rajzán a tisztifőorvos a megszokott operatív kaspója mögött áll, és éppen “tájékoztat”: annyira belejött, hogy még azt is “alapbetegséggel” magyarázza, hogy miért kellett meghalnia Jézusnak.

„A kormány és a jobboldal feladatának érezte, hogy rám támadjon”

Az elszomorító magyar helyzetet Pápai Gábor számára jól érzékelteti a Müller-Jézus rajz miatti botrány visszhangja. Forgács Iván a Népszava Visszhang cikkében idézi szavait:
„A kormány és a jobboldal feladatának érezte, hogy rám támadjon. Az ellenzéki sajtó viszont nem érezte feladatának, hogy szembeszálljon a médiarohammal. Nem jelentek meg cikkek arról, hogy felháborító ez a támadás. Csupán tudósítottak az ügyről. A 444-től a HVG-ig. Úgy tűnt, ha lekísérnének a Duna-partra, arról is csak beszámolnának. Ezzel szemben a francia sajtó hihetetlenül érzékeny volt a témára. Tévétársaságok jöttek interjút készíteni velem, szolidáris cikk is megjelent. Ők ennyire érzékenyek a szólásszabadság megsértésére.”

Nálunk nem olyan fontos, és nem is olyan szabad…

„Pápai Gábor is példaértékűnek tartja a franciaországi szemléletet. Nem véletlen, hogy itt az önálló, publicisztikus grafika magasba ívelő pályát futhatott be. A szólásszabadsághoz ragaszkodó, liberális szellemiség erősíti a karikatúra társadalmi szerepét. Ugyanakkor érdekes, hogy ­autoriter rendszerekben is komoly súlya, népszerűsége lehet a műfajnak. A szerb és az orosz szati­rikus grafika is nagyon erős. Ez inkább egyfajta underground humor. Mi valahol a kettő között állunk. A karikatúra nem olyan fontos, mint keleten, és nem olyan szabad, mint nyugaton.”

Itt, a Kuríron kiálltunk Pápai Gábor mellett

Pápai Gábor karikatúrájának ostoba, gyűlölködő félremagyarázása ellen portálunkon a hisztéria napjaiban egyértelműen állást foglaltunk. Így írtunk a felháborító támadásokról:

„ Egy gúnyrajzot vagy viccesnek talál valaki, vagy nem. Szerintem zseniális. A karikaturista szellemesen kapcsolja össze ennek a rezsimnek a mélységesen hazug, az “alapbetegségekre” hivatkozva egyenesen felháborító járványkommunikációját az egész rendszer szenteskedő, a kereszténységet paravánként használó arculatával.
. . .
Azzal nincs mit kezdeni, ha valaki Pápai Gábor “Krónikus” című rajzát nem érzi viccesnek. A magyar közvéleményt végletesen kettészakították. Az országnak az a fele nevet egy ilyen kompozíción, aki nap mint nap fejcsóválva hallgatja a kormány kommunikációs bohóckodását. (Sokan, sokféleképpen figurázzák ki a tisztifőorvos teljesítményét.)
Sokan viszont . . . lelkesednek a nagyszerű kormányért, amely megvédelmez bennünket az új ellenségtől. Aki így tekint a dolgokra, nem fogja érteni, miért nevetünk (igaz, kínunkban) a tisztifőorvos “alapbetegségekre” hivatkozó műsorán.
. . . (A Pápai Gábort gyalázók és fenyegetők) …érveikkel jó páran el is árulják magukat: előkerülnek a megszokott antiszemita párhuzamok: bezzeg, ha ők valami auschwitzi SS-tréfával hozakodnának elő, azt senki nem találná viccesnek, na ugye… Nyilvánvaló és önleleplező persze ez az otromba csúsztatás: Pápai Gábor nem milliók meggyilkolásán élcelődik, hanem a szánalmas hazudós kormánykommunikáción.
. . .
Ha egy karikatúrán Jézus alakja feltűnik, meg se nézik, miről szól, elvesztik az eszüket, már nem látnak, nem hallanak a dühtől…
Vissza a középkorba?”

A karikaturista kiállása a szabadság mellett

Pápai Gábor önmagával szemben is következetességet vár el. „Állást kellett foglalnom annak idején Fábos György mellett, aki antiszemita sugallatú rajzot készített az indexes Miklósi Gáborról, amiért az új Puskás Ferenc Stadion avatóján ülve maradt a Nélküled című dal alatt. (lásd itt)
Engem is személyes ellenségének tart a nézeteim miatt. De a karikatúráját nem szabad betiltani, eltüntetni, mert része a mai magyar valóságnak. Borzalmas közéletünk adjon csak teret a markáns vélemények megjelenítésének, még ha nekünk nem tetszik is. Búvópatakként úgyis utat talál a nyilvánossághoz. Hiába sírunk, duzzogunk, létezik a véleménypluralitás. És ha nem a mi befolyásunk erősebb, bennünk a hiba. Nem vagyunk olyan hatásosak, átütőek, mint egy kirekesztő rajz vagy egy fake news gyártója.”

Éhkoppon

Lehetséges persze, hogy bárhogy csűrjük-csavarjuk a dolgot, a végén az derül ki, hogy ezt a területet is anyagi problémák fékezik. Nincs rá elég pénz, pont. Két megkérdezett grafikusunknak egyelőre nincs oka nagy panaszra, de nem látják rózsásan a helyzetet. „Nem hiszem, hogy van ma olyan karikaturista, aki jó színvonalon meg tud élni a műfajból – véli Weisz Béla. – Sehol nincs elég pénz megfelelő honorárium fizetéséhez. Beérjük persze kevesebbel, rajzolunk, mert ez a szerelmünk, így tudjuk kifejezni magunkat, de egyre hangosabb a csikorgás. A képregényes kiadványoknál sem jobb a helyzet. A Hahota másodközléseket kénytelen lehozni. Újraindult a Kretén is, az első száma még elfogyott, de most úgy tűnik, leállni kényszerül a széles körű terjesztéssel.” Pápai Gábor sarkosabban fogalmaz: „Magyarországon a karikatúra és a képregény anyagi-üzleti szempontból körülbelül ugyan­azon a polcon van, ahol a komolyzene, a balett, a költészet vagy a művészfilm. Ha nincs központi kulturális támogatása, önmagában nem él meg a piacon. A több százezres példányszámú Ludas Matyiba beruházott a pártállam, mert úgy látta, nagy nyilvánosságot ér el vele. De a rendszerváltozás után, a szabadpiacon a karikatúra már nem tűnt olyan értékesnek. Mecenatúra nélkül csak azok fogják művelni ezt a műfajt, akik megengedhetik maguknak. Nem lehet üzletágat építeni rá.”

Utcai rajzolók…

A legendás humorista, a Hócipő egyik alapítója, Farkasházy Tivadar még szomorúbbnak látja a helyzetet: „Az anyagiak jelentik a fő problémát. Nem tudjuk rendesen megfizetni a szerzőket, gyakorlatilag szerelemből csináljuk a lapot. Van olyan grafikus is, aki utcai rajzolásból él. Pedig érdemes lenne növelni a karikatúrák szerepét, mert a szövegírás, a paródia lassan már nem tudja humorban felülmúlni az alanyok megszólalásait. Az internettel pedig meg lehet ugyan spórolni a nyomdaköltséget, de nem igazán jó felület egy szatirikus lap számára. Lexikon- és archívumízű, nem lehet rajta eleven szerkezetben egymáshoz hangolni az anyagokat.”

lapzsemle

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük