Connect with us

Kerítésen innen

Ha nem hódol be, legyen az enyészeté? – Ács polgármestere inkább félreállt

Stockholm Szindróma, méghozzá faltól falig
Megosztás

A Fideszből 2015-ben kilépett Lakatos Béla, a Komárom megyei Ács polgármestere úgy döntött, hogy települése érdekében lemond tisztségéről. Nem a kihívások tántorították el, hanem az, hogy felismerte, 2018 Magyarországán a Fidesz ellenében tehetetlen.

8 év városvezetés után….

Lakatos Béla nyolc évig iskolaigazgató volt Ácson, majd kétszer polgármesterré választották. A roma származású Lakatos 2015-ben lépett ki a Fideszből, miután Orbán Viktor azt mondta, hogy

„Magyarországnak az a történelmi adottsága, hogy együtt él néhány százezer romával. Ezt valakik valahol valamikor eldöntötték, amit mi megörököltünk”.

Közösségi oldalán jelentette be lemondását.

„Tájékoztatlak benneteket a mai nappal lemondtam polgármesteri tisztségemről. Kívánok jó munkát a testületi tagoknak, köszönöm a hivatali dolgozók áldozatos munkáját, de elszomorít az, hogy a politikai támadások, az egyéni érdekek és sėrelmek így tönkre tudják tenni egy fejlődő kisváros mindennapjait.

Amikor egy települést már hátrányok érnek azért mert, vezetője határozottan kiáll a demokratikus értékek mellett, és a hivatali rendszer döntéseit a félelem légköre irányítja, nem a szakmaiság, az az ország elveszett ország. Ma Magyarországon a fortélyos félelem igazgat!

Üdvözlettel: Lakatos Béla tanár”

Előre látta….

Májusban már utalt rá, hogy tarthatatlan a politikai helyzet a városban, most viszont ténylegesen le is mondott a tisztségéről. A 444-nek Lakatos, aki beszédet mondott májusban egy kormányellenes demonstráción, azzal magyarázta a döntését, hogy már annyira szorította a várost a Fidesz félelempolitikája, hogy a helyiek érdekében jobbnak látta félreállni:

„Ma a vidék Magyarországán hiába fejleszt az ember nyolc évig a várost, elmeszelik ha nem fideszes, és ki mer állni a hatalommal szemben”

Magánélet

A 2011 óta előkészített vízelvezetőrendszer, továbbá a kerékpárútfejlesztés együttes 300 milliós terve is veszélybe van csak azért, mert a polgármester nem fideszes. A családját sem kímélik, folyamatosan érik támadások a kormánypárti sajtóban.

„Ha csak egyetlen hibát elkövetsz, nem engednek, tönkretesznek”

– utalt rá Lakatos, hogy néhány hete kikerültek a netre alaposan megvágott videó- és hangfelvételek, amelyeken az országosan is ismert pedagógus és politikus szidalmazza és fenyegeti városházi és iskolai kollégáit.

Lakatos szerint a cél a lejáratása volt, de elismerte, hogy hibázott, és az érintettektől elnézést kér. Azt nyilatkozta az esettel kapcsolatban az Indexnek, hogy az utóbbi időszak nagyon megviselte, mert nemrég agydaganatban meghalt egy 19 fiú, akit a saját fiaként szeretett. Ezért is viselkedhetett akkor így. A képviselőtestület bizalmat szavazott neki azzal, hogy pszichiáter segítségét kéri.

(forrás: 444.hu;/facebook)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük