Ha ön forradalmár lenne, melyik televíziót foglalná el?

Patthelyzet alakult ki az MTVA Kunigunda utcai székházában, miután ellenzéki országgyűlési és európa parlamenti képviselők hiába próbálták meg beolvastatni öt pontos petíciójukat.

Az előzmény:

a vasárnap délutáni ellenzéki tüntetés után a tömeg nagy része kizarándokolt Óbudára, hogy a “közszolgálatinak” nevezett állami tulajdonban és évi 90 milliárd forintból fenntartott intézmény előtt tüntessenek a szabad sajtóért.

Nem véletlen a “célpont”, hiszen az elmúlt 60-70 évben minden valamirevaló népi mozgalom, forradalom első körben az akkor még központi kézben lévő tömegtájékoztatási eszközt igyekezett elfoglalni. Így volt ez 1956-ban a Magyar Rádió esetében vagy a 89-es román forradalom idején, amikor a bukaresti tévét foglalták el a tüntetők.

2005-ben az MTV remek kampányfogásként – hogy saját fontosságát hangsúlyozza a médiumok között -, egy olyan plakáttal hirdette magát, amelyen ez szerepelt:

“Ha ön forradalmár lenne, melyik televíziót foglalná el?”

Sose gondolta volna

az akkor kommunikációs igazgató Nagy Imre, hogy egy évvel később a “felhívás” rémálommá válik. Mindenki tudja 2006-ban a felheccelt “puccsisták” porig rombolták az MTV Szabadság téri székházát.

Tizenkét évvel  és három választással később az ellenzéki tüntetések egy része ismét a “közmédiát” vette célba. Nem véletlenül. Az MTVA elsősorban azzal vívta ki az általános ellenszenvet, hogy az elmúlt öt évben 99%-ban a kormány propagandáját közvetítette. Az M1-es hírcsatornának csúfolt “zászlóshajó” folyamatosan csúsztat, hazug riportokat vág össze. Nem véletlenül hívják már fakenews gyárnak (fakenews factory) az MTVA Kunigunda utcai székházát.

Vasárnap este az ötpontos petíciót beolvasni készülő képviselők bejutottak az MTVA székházba, ahol a biztonsági szolgálat azonban sikeresen “elhárította” ezt a kérést. Kint a tömeg egészen éjfélig kitartott, ám óriási különbség, hogy ezúttal nem a tömeg foglalta el az intézményt, hanem az országgyűlési képviselők.

Hajnalban Szél Bernadett facebookos élő közvetítését már több, mint negyvenezren nézték, ami minden bizonnyal ekkor már nagyobb nézettség volt, mint amennyien az M1-et nézték ebben az időben.

A csökönyös hatalom azonban nem tanul semmiből.

Az MTVA teljes csődjét jelentette, hogy egyetlen kompetens személyt sem tudtak odaküldeni a képviselőkhöz, aki érdemben tárgyalhatott volna velük.

Nyilvánvalóan ők nem az élő adások rendjét, az üzembiztonságot veszélyeztették, mindössze egy rövid adásidőt kértek. Eredetileg a Kossuth rádióban szerették volna felolvasni a petíció 5 pontját.

Hogy az állami tulajdonban lévő MTVA politikai vezetés alatt áll, az nem kérdés. Döntést kellett volna hozniuk; főszerkesztői, igazgatói szinten kellett volna tárgyalni a követelésről. De ezt az MTVA vélhetőleg felsőbb utasításra ezt nem tette meg.

Sőt, a dolog annál is inkább érdekesebb, mert, ha ők komolyan gondolnák, hogy az M1 egy valódi hírcsatorna (nem az), akkor az ügyeletes szerkesztő elemi érdeke lett volna, hogy a házhoz jött témát minél gyorsabban beszerkessze az adásba.

Magyarul gyorsan véget vethettek volna az egésznek, ha behívják a képviselőket, nem akadályozzák őket a munkájukban, hanem biztosítanak nekik kamerát, műsorvezetőt, adásidőt. Mibe került volna ez? Semmibe.

Ám a pártpropaganda szolgálatába állított intézmény saját magát ejtette csapdába.

Se előre, se hátra. Beleragadtak a dágványba.

Ráadásul a biztonsági szolgálat hajnali akciója, amikor Hadházy Ákost, majd Szél Bernadettet is kidobták a székházból már túlment minden határon.

Az MTVA 10-12 órával az akció után legalább egy “túsztárgyalót” keríthetett volna, hogy megoldják a patthelyzetet.

Itt tartunk most.

Kapcsolódó

Frissítés!!!!! A rendőröket se engedték be az MTVA székházba! -Hadházy és Szél újra élőadásban

A Banánköztársaság rovatban megjelenő írások nem minden esetben képviselik portálunk véleményét.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük