A költészet napján Ljuba Jakimcsuk ukrán költő Hogyan öltem című versét írták fel a járdára krétával Orbán Viktor budai háza elé a Cinege utcában. Feltehetően, mire hazaér a feladatukat szorgosan végző erre hivatottak letakarítják a verssorokat és az is előfordulhat, hogy szabálysértés miatt feljelentést is tesznek, hiszen micsoda dolog az, hogy megzavarják a Kedves Vezetőt holmi költészettel!
„…Te hogy alszol?”
Nagy Petra Júlia azt írta Facebook-oldalán, hogy azért ezt a verset választotta, mert a költője „fiatal, nő és ukrán, és ha már krétázott versekkel provokálok, az hadd legyen tényleg erős”. Bejegyzésében azt is írta: „Törődünk-e az emberi életekkel? Elég lesz-e a fejünk elfordítására, a szemünk behunyására, a saját fájdalomcsillapításunkra ráfogni, hogy az már béke? Kivárjuk-e míg robban? Azt mondod, nincs elég bizonyíték? Nincs elég vér? Te hogy alszol?”
A rendőrség "gyámhivatali védelem" alá helyezné a Fiatal Momentumosokat - ???????????? -Frissítve!
A Momentum TizenX nyáron szimbolikus parkolóhelyet avatott annak a yachtnak, amelyen Szijjártó Péter a családjával nyaralt. Most gyámhivatali védelembe helyeznék őket.
Szijjártó "buboréka" rém elégedett: a külügyér bekérette az ukrán nagykövetet - Egy kommentelő: "kiutasítani!"
Szijjártó Péter közösségi oldalán kelt ki magából, hiszen "a magyar emberek vasárnap világos véleményt mondtak és világos döntést hoztak. Azt gondolom, elég világosat és jól érthetőt" aminek értelmében "egy dolgot viszont nem tudunk szó nélkül hagyni: a magyar emberek demokratikus döntésének minősítgetését senki nem engedheti meg magának!" Raportra kérette Ljubov Nepopot, magyarországi ukrán nagykövetét.
Ki vegye ki a Shakespeare-kötetekből a törvénybe ütköző oldalakat? Az egyszeri könyves kérdései a hétfőn elfogadott korlátozó törvény kapcsán
A hétfőn elfogadott jogszabály szerint „tilos tizennyolc éven aluliak számára pornográf, valamint olyan tartalmat elérhetővé tenni, amely a szexualitást öncélúan ábrázolja, illetve a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg.” Nyáry Krisztián író, irodalomtörténész közösségi oldalán tett fel kérdéseket a törvény kapcsán.