Connect with us

Ez a nap

Habony ügyvédje egy belügyi közbeszerzésen

Megosztás

Egy nemzetbiztonsági szempontból kényesnek tűnő kémelhárítási tendernél is felbukkant az Orbán tanácsadójához köthető Kovács Loránd.

A Belügyminisztérium 2015-ben kiírt egy közbeszerzési eljárást, amelyen bűnözők, terroristák megfigyelésével kapcsolatos adatok tárolásához akartak különleges technológiai kémkedési technikák ellen is védett számítástechnikai eszközöket beszerezni.

A belügy a Népszava megkeresésére szűkszavúan válaszolt az ügyben, de úgy tűnik, a közbeszerzés eredetileg kiírt formájában a beszerzés dokumentációját – a Habony Árpád ügyvédjeként ismertté vált – Kovács Loránd irodájában tárolták volna. A közbeszerzésen Kovács Lorándot, illetve ügyvédi irodáját jelölték meg kapcsolattartási pontként.

Kovács Lórándról nemrégiben mi is megírtuk, hogy egyre többször bukkan fel fővárosi közbeszerzések környékén. A közbeszerzési értesítő szerint az utóbbi szűk hat évben húsznál is több, zömében a fővároshoz kötődő közbeszerzésnél volt a kiíró kapcsolattartási pontja.

A 2015-ös belügyi közbeszerzés eleme volt annak a projektnek, amelyben azt tűzték célul: egy európai uniós terv részeként Magyarországon is épüljön ki rendszer a terroristák és veszélyes bűnözők repülős utazásainak nyomon követésére. A munkát az Európai Bizottság támogatta a teljes beruházási érték kilencven százalékának megfelelő összeggel, mintegy 5 millió euróval, mai árfolyamon számolva úgy másfél milliárd forinttal. A projekt részeként a belügy a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központnak (SZEBEKK) szánt, úgynevezett TEMPEST-védett eszközök beszerzésére írt ki pályázatot.

A SZEBEKK akkoriban a rendvédelmi szervek és titkosszolgálatok közötti információáramlás koordinálását végző belügyi szervezeti egységnek számított, címe alapján a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat körbekerített épületkomplexumában működött. Egy 2014-es álláshirdetés szerint a SZEBEKK Nemzeti Utasadat Információs Főosztályán még a titkárságon dolgozóknak is nemzetbiztonsági ellenőrzésen kell átesnie. 2016 óta a már TIBEK névre hallgató szerv törvény szerint is a nemzetbiztonsági szolgálatok közé tartozik.

A közbeszerzési kiírást végül a határidő lejárta előtt egy nappal visszavonta a belügy. Az biztos, hogy nem az érdeklődés hiányában, a hirdetmény szerint a sztornóról ugyanis tájékoztatták a bejelentkező gazdasági szereplőket is. Később a beszerzést már hirdetmény nélkül írták ki nagyon hasonló tartalommal; az eredményről szóló értesítésben viszont már nem szerepelt a Habony-ügyvéd neve. Ez azonban még nem feltétlenül jelenti azt, hogy Kovács Lorándnak nem volt szerepe a megismételt közbeszerzésben.

(Forrás: Népszava)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük