Connect with us

Sport

Háború a NOB és a Sportdöntőbíróság között

Megosztás

A Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) – mint azt mi is megírtuk – 39 esetben törölte az orosz sportolók örökös olimpiai eltiltását. Pedig hát a szocsi olimpián elkövetett doppingvétség miatt szabták ki rájuk ezt a büntetést – csakhogy a NOB bizonyítottnak látta ezeket a vétségeket, a CAS pedig valamiért nem. Most háború dúl a két szervezet között, a NOB fellebbezni kíván.

Hogy is történt? A CAS csütörtöki közlése szerint 28 esetben nem volt bizonyított a doppingvétség, így a 2014-es szocsi téli játékokon elért eredményeiket is visszakapják az érintettek. További 11 versenyző változatlanul nem kap indulási jogot a jövő pénteken kezdődő phjongcshangi téli olimpiára, de az életre szóló eltiltás az ő esetükben sem érvényes – döntött a CAS. A korábban eltiltott oroszok már csak azért sem tudnak indulni Phjongcshangban, mert a nevezési határidő lejárt.

Az ügyben keserű nyilatkozatot tett a BBC-nek Adam Pengilly, a Brit Olimpiai Bizottság tagja, volt szkeleton-bajnok:

„Kétségbeesett és sötét nap ez a sport számára, a csalók és a tolvajok diadalmaskodtak. Hosszú és kemény vizsgálatot kell végeznünk a sportvezetők viszonyait és a sport jogrendszerét illetően. Hiszen az olimpiai játékok legnagyobb csalása és az intézményesített dopping, sőt, egy valóságos összeesküvés is csak kisebb büntetéssel járt. A csendes és tiszta többség szenvedi el ennek a döntésnek a következményeit, mert rájuk hárul a nevetséges bizonyítási teher és rajtuk csattannak a vezetők gyáva és gerinctelen döntései.

Bocsánatot kell kérnem a sportolóktól, akiktől ellopták az álmokat, érmeket, a pénzüket és ami a legfontosabb, a sportba vetett hitet. Most úgy vélik, hogy jobb vagy csalni, vagy rávenni a nemzetet egy doppingrendszer létrehozására, mert még ha felfedezik is, a következmények minimálisak. Aki pedig nem akar csalni, az kerülje az elit sportot, mint a pestist. Ha a McLaren és az Oswald-bizottság hitelesnek és igaznak tartja Rodchenkov bizonyítékait, és igazságügyi bizonyítékok támasztják alá azokat, a CAS miért nem fogadja el őket, mit kéne még tennie?”

Kemény szavak, de igazság van bennük. Ez a legenyhébb várható reakció a kiáltóan részrehajló döntésre.

De csak Pengilly reagált? Nem, kérem: Putyin elnök is megszólalt az ügyben.

Kifejezte örömét, ám egyúttal óvta az oroszokat az eufóriától a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) határozatával kapcsolatban Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön Moszkvában újságírók előtt. Az elnök megítélése szerint a doppingügyben hozott ítélet megerősítette, hogy az orosz sportolók többsége tiszta. Ugyanakkor óvott a túlzott örömnyilvánítástól és arra intette a szurkolókat, hogy viszonyuljanak tisztelettel „ahhoz a félhez, amellyel vitatkoztunk”.

„Úgy gondolom, hogy ehhez eufória nélkül, azokhoz a szervezetekhez pedig, amelyek a korábbi döntéseket meghozták, tisztelettel kell viszonyulnunk” – mondta.

Ja, kérem: ha már visszavonták az ítéletet, ők akár udvariasak is lehetnek.

Hát kérem: minden hatás ellenhatást szül, híreink szerint az egy dolog, hogy Putyin megnyugszik a mostani ítéletben, a NOB viszont fellebezni fog, és mivel a CAS Svájcban székel, hát fellebbezésüket a svájci Szövetségi Bíróságra nyújtják be.

Van egy olyan érzésem, hogy ez a történet még folytatódni fog.

A felek pedig találkoznak majd a bíróságon.

Szele Tamás

Sport Mindig

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük