Connect with us

Orosz-ukrán háború

Háborús napló 49. – Tüntetés Németország „oroszai” mellett

Megosztás

Oroszország-párti tüntetéseket hirdettek meg vasárnap estére a németországi Frankfurtba és Hannoverbe, a szervezők körülbelül 2500 résztvevőre számítottak a két helyszínen együtt – írja az MTI- az orosz-ukrán háború hírei között

Megosztás

Oroszország-párti tüntetéseket hirdettek meg vasárnap estére a németországi Frankfurtba és Hannoverbe, a szervezők körülbelül 2500 résztvevőre számítottak a két helyszínen együtt – írja az MTI- az orosz-ukrán háború hírei között

Meglepő

Hétfő:06-50 A szervezők hangoztatták, hogy az ukrajnai háború miatti ruszofóbia ellen tiltakoznak, viszont vannak, akik attól tartanak, hogy a demonstráció az Ukrajna elleni orosz háború nyílt támogatása lesz. A frankfurti szervezők szerint a Németországban élő orosz ajkúak zaklatása, hátrányos megkülönböztetése és a háború ellen, valamint a békéért akarnak fellépni. Hannoverben délutánra már összegyűlt mintegy hatszáz ember a tüntetésre, de egy ellentüntetés is kezdődik mintegy nyolcszáz fővel. Németországban jelentős létszámú orosz ajkú közösség él, és tagjai a háború február 24-i kezdete óta számos olyan esetet jelentettek, amikor zaklatták őket.

A csecsen vezető újabb orosz offenzíváról beszélt

Hétfő: 06-10 Ramzan Kadirov csecsen vezető hétfőre virradóra Telegram-oldalán újabb orosz offenzívát jelentett be nemcsak az ostromlott Mariupol kikötőjének elfoglalására, de Kijev és más ukrán városok ellen is.

“ELŐSZÖR TELJESEN FELSZABADÍTJUK LUHANSZKOT ÉS DONYECKET… AZTÁN BEVESSZÜK KIJEVET ÉS A TÖBBI VÁROST IS”

– hangoztatta Kadirov, akinek alakulatai az orosz csapatok oldalán harcolnak Ukrajnában.

Osztrák-orosz csúcs

Hétfő: 04 05 Az  osztrák kormányszóvivő közölte, hogy Karl Nehammer osztrák kancellár hétfőn Oroszországba utazik, hogy találkozzon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel – számolt be aBBC.

A hírt Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője is megerősítette – írta a TASZSZ orosz állami hírügynökség.

Az osztrák kancellár egyébként szombaton Kijevbe látogatott, hogy találkozzon Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel.

Ukrán kritika, a német és a francia kormánynak

Hétfő: 03-10 Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter szerint „stratégiai hiba” volt Németország és Franciaország döntése, hogy 2008-ban nem engedte meg Ukrajnának a NATO-hoz való csatlakozást.

Az NBC Meet the Press című műsorának adott vasárnap reggeli interjújában Kuleba így nyilatkozott:

NÉMETORSZÁG ÉS FRANCIAORSZÁG 2008-BAN STRATÉGIAI HIBÁT KÖVETETT EL, AMIKOR ELUTASÍTOTTA AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK ÉS MÁS SZÖVETSÉGESEK UKRAJNA FELVÉTELÉRE IRÁNYULÓ ERŐFESZÍTÉSEIT, ÉS MOST EZÉRT FIZETÜNK. NEM NÉMETORSZÁG VAGY FRANCIAORSZÁG FIZETI MEG ENNEK A HIBÁNAK AZ ÁRÁT, HANEM UKRAJNA. HA NATO-TAGOK LENNÉNK, EZ A HÁBORÚ NEM ZAJLOTT VOLNA LE.

Hozzátette:

UKRAJNA MEGNYERTE A KIJEVÉRT VÍVOTT CSATÁT. MOST EGY ÚJABB CSATA KÖVETKEZIK.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük