Connect with us

Orosz-ukrán háború

Háborús napló 67. – Mire készül Putyin elnök?

Megosztás

Május 9-én, az orosz győzelem napja ünnepén Vlagyimir Putyin hivatalosan is hadat üzenhet Ukrajnának, és erre , a háborúra, hivatkozva elrendelheti a tartalékosok mozgósítását Oroszországban – írja a CNN nyugati tisztviselőkre hivatkozva.

Megosztás

Május 9-én, az orosz győzelem napja ünnepén Vlagyimir Putyin hivatalosan is hadat üzenhet Ukrajnának, és erre , a háborúra, hivatkozva elrendelheti a tartalékosok mozgósítását Oroszországban – írja a CNN nyugati tisztviselőkre hivatkozva.

Már csak öt nap

Szerda: 04-08 Május 9-ével kapcsolatban eddig elsősorban olyan feltételezések vetődtek fel, hogy az oroszok akkor vethetnek véget a háborúnak és jelenthetik be az eddigi sikereiket. Ferenc pápa szerint ezt mondta neki még Orbán Viktor is, amikor meglátogatta őt a Vatikánban. Most azonban az is felvetődött, hogy Vlagyimir Putyin a katonai parádé alkalmából nemcsak a győzelmeket jelentheti be, hanem elrendelheti azt is, hogy fokozza az erőfeszítéseket azért, hogy legyőzzék az ukránokat,

ÉS ENNEK A RÉSZE LENNE AZ IS, HOGY HIVATALOSAN IS HADAT ÜZEN AZ ORSZÁGNAK.

Az orosz kormány ugyanis eddig tagadta, hogy háború zajlana Ukrajnában, és „különleges hadműveletként” hivatkozott az ukrajnai harcokra. Egyre több nyugati tisztviselő véli azonban úgy, hogy ez hamarosan véget érhet.

Több opció is van még a győzelem napjára

CNN szerint az oroszok a fentiek mellett több dologgal is próbálkozhatnak még május 9. alkalmából:

  • Bejelenthetik azt, hogy népszavazást írnak ki Luhanszk és Donyeck annektálása végett (keddi percről percre közvetítésünkben írtunk arról, hogy a szavazásra május közepén kerülhet sor).
  • Ha sikerül elfoglalniuk addig az Azovsztal gyárat Mariupolban, akkor bejelenthetik, hogy most már tényleg teljesen övék a város.
  • Vagy megpróbálhatnak partra szállni Odesszánál, megnyitva ezzel egy új frontot (erre az eshetőségre az ukránok már a háború eleje óta készülnek, és a napokban egyre gyakrabban érik rakétacsapások a várost és a környékét).

A napokban egyébként már a donyecki szakadárok vezetője is írt arról – elsősorban a múlt héten, Moldovában történt incidensekre hivatkozva –, hogy a Donbasz elfoglalása esetén megkezdődhet a különleges hadművelet újabb szakasza.

Forrás:

Így csapódtak be a bombák Kárpátalján

Szerda: 06-10 Tűz keletkezett és mintegy 500 méteres körzetben betörtek az ablakok a kárpátaljai Volóc közelében, amikor kedd este – a háború során először – rakétatámadás érte a térséget. Mutatjuk,hogy csapódott be a rakéták.

A kedd esti rakétatámadás egy taranszformátortelepet ért a volóci vasútállomás közelében. A robbanás következtében tűz keletkezett. A hivatalos közlemény szerint a robbanás erejétől mintegy 500 méteres sugarú körben kitörtek az ablakok. Volóc a magyar határtól mintegy 100 kilométerre fekszik. A rakéta repeszei több, a közelben parkoló autót is megrongáltak. Sérültekről nincs információ. A Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatás vezetője arra kérte az embereket, hogy ne készítsenek fotókat vagy videófelvételeket a helyszínen, és ne osszák meg azokat.

Románia és a fegyverszállítás

Szerda: 04-25 Sorin Grindeanu román miniszterelnök-helyettes szerint az Ukrajnával több mint 600 kilométeres közös határszakasszal rendelkező Romániának elsősorban a saját állampolgárainak biztonságát kell szem előtt tartania, ezért nem szabad elhamarkodottan dönteni a fegyverszállításról, meg kell várni a védelmi tárca szakértőinek helyzetértékelését. Románia teljes mértékben szolidaritást vállal az Oroszország által megtámadott Ukrajnával, ám ettől még nem kell fejetlenül dönteni olyan súlyosságú kérdésekben, mint a fegyverszállítás – nyilatkozta Sorin Grindenau román közlekedési miniszter, aki egyúttal miniszterelnök-helyettesi tisztséget is betölt a bukaresti kabinetben. Az erdélyi magyar hírportál beszámolója szerint Grindeanu, aki korábban miniszterelnökként is tevékenykedett, hétfőn este figyelmeztetett:

LEHET HANGZATOS NYILATKOZATOKAT TENNI A TÉMÁBAN, AMELYEKET AZTÁN NÉHÁNY NAP MÚLVA A TÉNYEK MEGCÁFOLNAK, AZONBAN A SZAKÉRTŐKRE KELL BÍZNI A HELYZET MEGÍTÉLÉSÉT.

A miniszter elmondta: megbízták a védelmi minisztériumot, hogy állítson össze egy elemzést a témában, így meg kell várni a szakértők álláspontját, és az alapján kell meghozni a döntést. Arra a felvetésre, hogy a romániai illetékesek ódzkodnak véleményt nyilvánítani a fegyverszállítás témájában, megjegyezte:

IGAZ, HOGY ROMÁNIA A NATO ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ TAGJA, DE EMELLETT ELSŐSORBAN A SAJÁT ÁLLAMPOLGÁRAINAK BIZTONSÁGÁRA KELL VIGYÁZNIA, MÁRPEDIG AZ ORSZÁG RENDELKEZIK A KÉT SZÖVETSÉG TAGJAI KÖZÜL A LEGHOSSZABB, TÖBB MINT 600 KILOMÉTERES KÖZÖS HATÁRSZAKASSZAL UKRAJNÁVAL.

Ez a tény mindenképpen megkívánja a helyzet alapos kielemzését, a döntést pedig rövid úton, számottevő vita nélkül hozzák majd meg. Grindenau megjegyezte, hogy a fegyverszállításokról nem a politikusok dolga nyilatkozni, meg kell várni a védelmi tárca szakértőinek helyzetértékelését.

A portál felidézi, hogy korábban Nicolae Ciucă miniszterelnök is óvatosan fogalmazott, amikor a témában azt állította: Románia megvizsgálja Ukrajna fegyverszállításra vonatkozó kérését. Hozzáfűzték, Románia eddig egyéb segélyek mellett lőszert és golyóálló mellényeket szállított Ukrajnának, Moszkva viszont éppen néhány napja vádolta meg azzal Bukarestet, hogy a Romániába érkező ukrán mezőgazdasági termékeket szállító eszközök a kirakodás után fegyverekkel megrakodva érkeznek vissza Ukrajnába.

 

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Pingback: Putyin alighanem teljesen megőrült, Cézár győzelmi mentét igyekszik lepipálni - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük