Connect with us

Blogbazár

Hadházy, a megválasztott képviselő, aki csak látogatójeggyel léphet be a parlamentbe… – Hungarikum!

Megosztás

Újabb hungarikum! Mivel Kövér László „jóvoltából” Hadházy Ákos képviselő nem teheti le hivatali esküjét és május elején a belépőjét is letiltatta, így nem maradt más választása, ha a munkahelyére akar bejutni, látogatójegyet kell vásárolnia.

Nádkoronasétány az új hungarikum, persze szigorúan vissza nem térítendő közpénzből
Megosztás

Emlékeznek?

Természetesen lesz lehetősége Hadházy Ákosnak letennie a képviselői esküjét, de hogy mikor, azt még nem tudja megmondani,

-közölte Kövér László a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. A független országgyűlési képviselő egyedüliként bojkottálta az Országgyűlés alakuló ülését, a parlamenti eskütétel helyett a Baranya megyei Kisvaszaron tett alternatív esküt. Elmondása szerint azért nem ment be, mert

nem akarta ünneplőben végignézni, ahogy a Választási Bizottság beszámolója után a parlament megszavazza, hogy ez egy tisztességes és demokratikus választás volt.

Úgy tervezte, hogy később külön teszi le az esküt, hogy felvehesse a mandátumát. Hadházy nemrég arról számolt be, hogy nem kapott még időpontot az eskütételre.

„Méltatlannak tartom, hogy ennek az embernek a személyes problémái egyáltalán szóba jönnek. És, hogy bárkinek foglalkoznia kelljen vele”

– folytatta az Országgyűlés elnöke. Kövér egyszer sem mondta ki Hadházy nevét.

„Nem egészen értem, hogy mit képzel magáról, (..) hogy veszi magának a bátorságot, hogy kétségbe vonja annak a választásnak a legitimitását, aminek az eredményeképpen ő mandátumot nyert.”

Kövér azt javasolta Hadházynak, hogy mondjon le és

“akkor nyugodtan csinálhat magából továbbra is bohócot.”

FRISS!

Szerző

2 of 2Next
Use your ← → (arrow) keys to browse