Connect with us

Banánköztársaság

Hadházy Ákos: Ismerje meg Kis Mikós Zsoltot….

kis-miklos-zsolt
Megosztás

Nagyon azért nem kell megjegyezni a nevét, most rúgták ki ugyanis a Földművelésügyi Minisztériumból, ahol államtitkár volt. Korábban négy évig Lázár János mellett volt államtitkár, ott ugyanaz volt a feladata: a vidékfejlesztésre szánt horribilis pénz, az 1300 milliárdos Vidékfejlesztési Program elosztása. Nagy pénz ez, nem csoda, ha úgy gondolta, jár-jut ebből neki is…

Talán ez lehetett a veszte

A kirúgása nem kavart nagy port, senkit nem érdekelt, miért menesztették Miklós Zsoltot. Pedig úgy tűnik, egy OLAF vizsgálat eredményén bukhatott meg – legalábbis ennek a jóembernek a kirúgása és az alábbi tények mind időben, mind számokban nagyon egybecsengenek:

  • K. Miklós Zsoltnak volt egy cége, a Kimagró Kft., amit államtitkárrá kinevezése után az apja nevére írtak át (de a cég székhelye továbbra is Miklós Zsolt lakhelye maradt). EZ A CÉG KB. 200 MILLIÓT KAPOTT A SAJÁT MAGA ÁLTAL FELÜGYELT VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAMBÓL.
  • Ebből 50 milliót egy tihanyi Belső-tónál létesített szálláshelyekre (nyaraló?) kapta – ez a támogatás azonban HIRTELEN KIKERÜLT A NYILVÁNOS ADATBÁZISBÓL (lásd mellékelt táblázatok: az egyik egy egy évvel ezelőtti, a másik egy mostani képernyőfotó a Kimagro támogatásairól).
  • Szintén az elmúlt hét híre, hogy az OLAF vizsgálatai után 6,5 millió eurót (2 milliárd forint) vissza kell fizetnünk az EU-nak a Miklós Zsolt által felügyelt Vidékfejlesztési Programban elkövetett rendszerszintű „szabálytalanságok” (csalások) miatt.
    Ugyanígy az elmúlt hét híre K.M.Zs államtitkár, a „Nemzeti Agrárkamara” alelnökének bukása.

Ha mindez csak véletlen egybeesés, akkor elnézést kérek Miklós Zsolttól

Ő egyébként posztjában nem ezt írja a kirúgása okaként, hanem azt, hogy most éppen az otthoni gazdaságában van rá szükség. Mindenesetre ismerje meg őt, a „Nemzeti Agrárkamara” nagy hatalmú alelnökét, és gyorsan felejtse is el, hiszen épp megbukott. Elég, ha azok nem felejtik el, akik egy rendszerváltás után a tolvajok felelősségre vonását komolyan gondolják. Miklós Zsoltnak addig is jó gazdálkodást kívánunk a VP programból kiszedett támogatásokból a kiprivatizált állami földeken! De csak addig.

megoszt

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük