Connect with us

Bulvár

Hadházy Ákos pert nyert az oldalán az Állatorvosi Kamarával vitézkedő fideszes képviselő ellen

Megosztás

Hadházy Ákos pert nyert Buday Gyulával szemben.

Megosztás

Bár Hadházy Ákos ellenzéki politikus hét éve nem praktizál, cége jogszerű állatútleveleket állít ki. Ezt találta bűnnek az őt feljelentő fideszes  képviselő Budai Gyula, aki hadra fogta még az Állatorvosi Kamarát is, de hiába.

Hadázy: „az egész etikai eljárás kafkai és bizarr

„Megsemmisítette az Állatorvosi Kamara etikai bizottságának engem elmarasztaló határozatát a Fővárosi Törvényszék” – írja Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő a Facebook-oldalán, hozzátéve a választások előtti kampányidőszakra időzített határozat, illetve „az egész etikai eljárás kafkai és bizarr”.

Az ellenzéki politikust a cége által kiállított úgynevezett állatútlevelek miatt jelentette fel korábban a fideszes Budai Gyula. A most pernyertes képviselő kiemelte, hogy a perköltséget, ami sok százezer forintra rúg, és „a semmire elfecsérelt” közvagyont a kamara fizeti, az állatorvosok tagdíjából. Továbbá becslése szerint a lejáratására több, mint 125 munkaórát fordítottak, aminek a társadalmi önköltsége 1,5-2 millió forint lehet.

A másodfokú etikai bizottság akár félelemből, akár jogászi tudásdeficitekből eredően, akár csak némi politikailag toxikált stréberségtől megtántorítva hozott határozata hemzsegett az eljárási, jogi és tárgyi hibáktól

– fogalmazott Hadházy Ákos.

Hadházy, Budait „egy zavaros lelkű és kudarcot kudarcra halmozó politikusnak” nevezi

Az előzményekről még annyit elmondott a politikus, hogy bár szakmája állatorvos, 2016 óta nem praktizál, de az állatorvosi rendelőt és patikát működtető cége „teljesen törvényesen működik és érvényes praxisengedéllyel rendelkezik, valamint állatútlevelet is állít ki, hetente egy-két darabot”.

Hadházy egyébként az őt feljelentő Budait „egy zavaros lelkű és kudarcot kudarcra halmozó politikusnak” nevezte, akinek kezdeményezésére még az első elsőfokú kamarai etikai határozat kimondta, hogy nem követett el jogsértést, azaz felmentette. Ezt nem hagyta annyiban a fideszes politikus, aki ez ellen fellebbezett, aminek hatására másodfok nem csak elmarasztalta Hadházyt, hanem még 600 ezer forintra meg is bírságolta.

A bíróság most a határozat megsemmisítése mellett új eljárás lefolytatására kötelezte a kamarát. Az ellenzéki képviselő, bár azt fontolgatja, hogy a Kúriához fordul, mert a mostani ítélet nem minden érvével foglalkozott , azt állítja, hogy

„ez az ügy is megmutatja, mennyire fontos harc a függetlenség visszaállítása”.

Idézte a politikust a Népszava.

Hadházy archív a V.K.-n

Szerző