Már legalább százezren aláírták a petíciót, hogy csatlakozzunk az Európai Ügyészséghez

Hadházy Ákos szerint már százezres nagyságrendben csatlakoztak az általa kezdeményezett Ne hagyjuk büntetlenül! nevű akcióhoz.

A független képviselő az Index kérdésére válaszolva elmondta: az a célja, hogy karácsonyig, de legkésőbb a tavaszi EP-választásokig összejöjjön egymillió aláírás, ezzel pedig nyomást gyakoroljon a kormányra, és kikényszerítse Magyarország csatlakozását az Európai Ügyészséghez.

A politikus bizakodó, szerinte még jó néhány helyen nem kezdték el gyűjteni az aláírásokat, illetve a pártoktól jövő hétre ígérték neki, hogy összesítik az eddigi eredményeket. Hadházy Ákos azt mondta, hogy az általa említett nagyjából százezer aláírásban még nincs benne, amit pártok gyűjtöttek.

Hadházy Ákos mellett Kunhalmi Ágnes
Hadházy Ákos mellett Kunhalmi Ágnes, a szocialista képviselőis aláírta a petíciót – MTI Fotó: Illyés Tibor

Hadházy szerint az aláírásgyűjtők közül többen arról számoltak be neki, hogy kormánypárti szimpatizánsok is aláírják az íveket, mert – mint mondják – “nem a korrupció miatt szavaztak a Fideszre”.

A Hadházy által kezdeményezett akció köré október 23-án egy nagy ellenzéki tüntetés is szerveződik.

(Forrás: Index)

Kapcsolódó:

Október 23-án együtt tüntet Hadházy, Jeszenszky, Márki-Zay, az MSZP és a Momentum

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük