Connect with us

Kerítésen innen

Hadházy Ákos vasárnap reggel élőadásban égette szénné a királyi televízió adását

hadházy
Megosztás

Nem tudni miért, éppen most, de behívták az ellenzék egyik legmarkánsabb képviselőjét az MTVA reggeli műsorába. Hadházy hülyét csinált na nem csak a kérdezőből hanem az egész rendszerből. A politikus  a beszélgetés egy pontján ugyanazzal a kommunikációs technikával élt mint a választások előtt Juhász Péter, az Együtt elnöke.  

Ma voltam először és azt hiszem, utoljára a királyi tv reggeli show-jában

Megkérdeztem a műsorvezetőt, hogy emlékszik-e arra, hogy mit mondtam itt akkor, amikor lelepleztem Farkas Flóriánt a roma milliárdok ellopása miatt. Persze nem emlékezhetett, hiszen akkor nem is. hívtak meg. Nem hívtak meg az Öveges programnál sem, így nem csoda, hogy amikor azt kérdeztem a hölgytől, hogy tudja-e, hogy mi az az Öveges program, akkor csak nézett értetlenül. Arra sem válaszolt, hogy ő elhiszi-e, hogy én csak azért beszélek a korrupcióról, mert millió számra akarom behozni a menekülteket. Pedig ha hívtak volna, elmondtam volna, hogy nem az a hazugság, hogy menekült krízis létezik, hanem az, hogy ez az EGYETLEN probléma Magyarországon. A királyi tv az ellenzékben levő feszültségekről -mint a választási kudarc egyetlen okáról- szeretett volna kérdezni.

Elmondtam, hogy ezek sajnos vannak,

de a legfontosabb ok abban van, hogy Vajna Andi megvette a nyilván lopott pénzből a TV2-t és az összes vidéki rádiót, Matolcsy fia az Origót, Mészáros Lőrinc pedig az összes vidéki lapot (és mellesleg becsukta a Népszabadságot), Habonyék pedig a mocskos állami hirdetésekből fenntartanak egy Lokál nevű szennylapot, amit MINDEN háztartásba eljuttatnak. Az emberek 60 százalékát CSAK az állami agitációs propaganda hírei érik el – EZ a választási eredmény igazi oka ( a sorozatos csalásokon és a kétség kívül meglevő ellenzéki impotencia mellett)

(Forrás: Hadházy Ákos közösségi oldala)

Kapcsolódó

Hadházy: eleve 500 ezerrel több szavazólapot nyomtattak…..

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük