Connect with us

Blogbazár

Hadházy Ákos: Félnek, nem kicsit

meghátrált Polt Hadházy elől,
Megosztás

Nagyon fontos ítélet született, mert a bíróság kimondta: a képviselőknek joga volt bemenni az MTVA épületébe, és nem zavarták aránytalanul a köztévé működését – írta Hadházy Ákos közösségi oldalán.

Ennek akkor lesz igazán jelentősége,

ha majd visszatérünk a Kunigunda útra. Ha el akarunk még érni bármit, biztos, hogy vissza kell mennünk oda!

Félnek, nem kicsit

Tegnap a bíróság kimondta, hogy jogosan mentünk be és teljesen jogtalanul távolítottak el bennünket a közmédiából. Persze a propagandatévé nem áll le, megszólaltatja Csóka Velmira frissen szakvizsgázó ügyvédet, aki szerint az ítélet nem ér semmit, a képviselők

“méltatlanul viselkedtek”

és nem csak a köztévébe, hanem a KÖZINTÉZMÉNYEKBE SEM mehetünk be korlátlanul. (Értsd: szerintük csak a portáig mehetünk be, hiába garantálja a törvény a belépést, immár a bíróság által is kimondva)

Nem véletlen, hogy a magyar rendőrség és ügyészség mindent megtett, hogy ne jusson bíróság elé az ügy, hiszen a bíróságokat még nem tudta teljesen maga alá gyűrni a Fidesz.

De legyünk nagyon tisztában azzal: az ítélet csak akkor ér valamit, ha élünk vele és visszamegyünk oda.

A gyáva Papp Dániel igazgató 4 perces “hírben” harsogja, hogy “fenyegetem a közmédiát”. Természetesen senkit nem fenyegetek. De azt tudom, hogy amíg az ellenzék nem ér el két nagyon konkrét célt, nem beszélhetünk választásról. Az egyik, hogy a közmédiát új, konszenzusos vezetőnek kell vezetnie. A másik, hogy törvényileg kell tiltani az évi 50 milliárdból fizetett agymosást (kormánypropagandát)

Aki azt kérdezi, hogy hogyan lehet ezt elérni,

attól azt kérdezem: miért, mit tettünk eddig? Még szinte semmit. De folytatjuk.

A “köztévé tudósítását “ itt nézheti meg, ha akarja.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük