Connect with us

Blogbazár

Hadházy: két láthatósági mellény elállta a pult előtti teret – a titkárnő és a házmester nagy úr!

domsodi
Megosztás

A múlt században az összes éra alatt nagyon oda kellett figyelnie az embernek, ha jót akart, hogy a házmesterrel jóban kegyen. Sokat tudott segíteni, főleg azzal, ha nem ártott. A XXI. század merőben más! Mára eltűnt a házmester, mint szakma, de nem tűnt el a „hivatal”, ami megkeseríti az életet. Az alábbi esetben egy titkárnő lépett a jól bevált vicék helyébe.

Így félünk mi!

Hadházy Ákos és Dömsödi Gábor Miskolcon gyűjtöttek aláírásokat azért, hogy „csatlakozzunk az Európai Ügyészséghez”, tudják, hogy fény derülhessen végre egy elfogulatlan, csak az igazságot kutató bíróság előtt arra, ami Magyarországon folyik. Ott esett meg az alábbi faramuci eset:

„Ákossal most egy kis bajba kerültünk, viszont így kiderült, milyen jól ír. Mellesleg a három rendőrből kétharmad nagyon jó fej volt, a harmadiknak is van még esélye. Hajrá Magyarország, hajrá Miskolc!”

-írta felvezetőjében Dömsödi Gábor. Majd a már említett beszámoló következik:

„Miskolcon nagyon jól indult ma délután az aláírásgyűjtés, sokan jöttek és sokan hoztak magukkal teleírt íveket (volt, aki egymaga 70 aláírást hozott). De aztán kicsit elromlott a buli, mert a pláza igazgatójának a titkárnője utasította a biztonsági őröket, hogy távolítsanak el minket a pláza elől. Azt nem tudták megmondani, hogy meddig magánterület a pláza előtti tér, inkább kihívták a rendőröket. Azok sokkal fürgébbek voltak, mint amikor képviselőként az MTVA előtt mi hívtuk őket és itt ki is jöttek. Azt mondták:

ők sem tudják, hogy meddig közterület, de a titkárnő azt üzeni, hogy menjünk át az út túloldalára.

A rendőrök elég bizonytalanok voltak,

de végül arra a téves következtetésre jutottak, hogy mindenképpen menjünk el, mert ha magánterületen vagyunk, az a baj, ha közterületen, akkor meg az a baj, mert nem jelentettük be az eseményt.

Ez persze tévedés, mert a jegyzőnek bejelentettük a gyűjtést, ahogy már sokszor

A rendőrségnek egyébként pont azért nem, mert korábban számtalanszor azt a határozatot kaptuk, hogy ez nem tartozik a hatáskörükbe, hiszen az aláírásgyűjtés nem gyülekezés. A miskolci járőr szerint viszont ha már ketten gyűjtünk, akkor az gyülekezés. Megkérdeztük, hogy akkor hármunk közül ketten milyen messze álljunk, hogy az már ne zavarja őket, de erre nem nagyon tudtak válaszolni, csak azt mondták:

ne vicceljünk már!

Mi azért Dömsödi Gáborral vicceltünk kicsit, mert az egész teljes szomorúságában is röhejes volt

Végül a járőrök a felettesüket is kihívták, aki először nem akart kijönni, de miután bemondták, hogy én vagyok a ludas, megérkezett… A vitának az vetett véget, hogy indulnunk kellett, hiszen beesteledett. Elköszöntünk, de az adatainkat a biztonság kedvéért felírták. A gyűjtés második félóráját hazavágták, de nagyon jó érzés volt, hogy így is többen odajöttek, miközben a két láthatósági mellény elállta a pult előtti teret.”

Ez már Orbán Gáspár hatása? A Fidelitas „megérzésre” tudja, hol van Ujhelyi!

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Tomanovics László

    2019.04.11 17:54 at 17:54

    És nem volt ott egy állampolgár, aki udvariasan, de határozottan felszólította volna őket, hogy húzzák már odébb a tetves valagukat, ne akadályozzák az állampolgári jogai gyakorlásában. Ez az igazi szégyen, nem az, amit ezek a fidi-janicsárok művelnek.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük