Connect with us

Kiemelt hírek

Hadházy megkapta a hatóságtól a kínai vakcina engedélyét – olvassa!

Figyelem! Új Covid-szabályok az iskolákban!
Megosztás

Hadházy Ákos addig ostromolta a „hivatalosságot”, míg el nem küldték neki a kínai vakcina -amivel gőzerővel oltják a 60 év feletti honfitársainkat- magyarországi engedélyét, amit közösségi oldalán közreadott.

„Ez így szimpla emberkísérlet”

„A hatóság megküldte számomra a kínai vakcina engedélyét, ami még az oroszénál is botrányosabb fecni.

Ebben ugyanis UTALÁS SINCSEN ARRA, HOGY A VAKCINA HATÉKONYSÁGÁRÓL DOKUMENTUMOKAT, RÉSZLETES VIZSGÁLATI EREDMÉNYEKET KAPTAK VOLNA.

Összehasonlításul mellékelem az orosz vakcina engedélyének részletét is, ott az indoklás második pontjában legalább beszélnek a HATÉKONYSÁGRÓL és annak dokumentációjáról.

A kínai esetében a második pont a TÖRVÉNYI FELTÉTELEKRŐL SZÓL, ARRÓL, HOGY SZIJJÁRTÓ IGAZOLTA, HOGY MÁR 12 milliót beadtak 6 nem demokratikus országban.

Azt azonban a virológus külügyminiszter nem igazolta, hogy ez milyen hatékonyságot jelent

Az indoklás első pontja is visszalépés az orosz engedélyhez képest: ott legalább megnézték az ampullák ph-ját és tisztaságát, igaz, hogy alapvető vizsgálatokat nem végeztek el. A kínai engedélyt semmilyen vizsgálat nem előzte meg, igaz – miképpen az orosz esetében is – az engedély előírja, hogy ezt azért majd gyártási tételenként el kell végezni.

A kínai vakcina persze lehet jó vakcina, de

egyelőre semmilyen hiteles eredmény nincs arról, hogy milyen hatékonyságú, különösen így van ez 60 éven felüliek esetén. Populáció szinten persze az is eredmény, ha 40-50 százalékos védettséget ad, az egyén szintjén ez azonban nem megnyugtató.

A hatékonyságról szóló hiteles dokumentáció nélkül ezzel oltani tömegeket: gyógyszerkísérlet.”

 

felhívás

 

Szlovák, figyelmeztetés

illusztráció: V.K.

Szerző

2 hozzászólás

2 Comments

  1. csipetke

    2021.03.05 08:14 at 08:14

    ….és csodálkoznak,hogy nagyon kevesen fogadják el ezt a cuccot,amiről csak orbán,és szíjjártó állította,hogy jó?
    Azért ez igen kevés.Duda Ernő professzortól tudjuk,hogy Kína ezt a harmadik világ országainak gyártotta,azaz,álljanak érte sorba a fideszesek…

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük