Hadházy: a kispesti városvezetés szembe köpött minden tisztességes ellenzéki politikust

Ma a kispesti városvezetés szembe köpött minden tisztességes ellenzéki politikust. A momentumos tag kivételével, Fekete László vezetésével a Költségvetési Bizottság 4:1 arányban megszavazta azt a gyalázatos határozati javaslatot, amely

  • egyetlen ajánlatból “kiválasztva” adja
  • egy egy éve létesült, panel lakásba bejelentett, telephely nélküli cégnek, amely tulajdonosa
  • a BKV Előre 24 éves focistája
  • 10 évre, mintegy 10 milliárdért ( a mai ülésen azt mondták, hogy ennél kevesebb, de hogy mennyivel, azt nem árulták el) a kerület közétkeztetését úgy, hogy
  • a főzést valójában ugyanaz a Mészáros Lőrinc közeli cég fogja végezni, mint eddig.

A mai határozat részleteiről tegnap írtam, viszont azóta néhány fontos információt kaptam. Ez nem tesz vidámabbá.

A kerület 2012-ben bízta meg a Klassz Menza Kft-t

(illetve azt a céget, akitől a Mészáros közeli cég átvette később a bizniszt). A cég az akkori árakat folyamatosan emelni akarta és ezt a kerület meg is adta neki (persze ugye elvileg nincs infláció :)) Azonban a közbeszerzési törvény -logikus- szabályai szerint ez nem mehet korlátlanul (hiszen így elvileg mindenki elvállalhatná olcsón a munkát, aztán korlátlanul emelhetné a díjakat). Így aztán megegyeztek Kispesttel, hogy felbontják a szerződést és egy új “közbeszerzésen” választják ki a “nyertest”.

A manipulált, egy ajánlatos közbeszerzésnek “természetesen” az lett az eredménye, hogy a BKV Előre SC 24 éves focistája főzhet új feltételekkel (drágábban). Valójában azonban “alvállalkozóként” ugyanaz a Mészároshoz köthető cég végzi ugyanazt a munkát, mint eddig -csak drágábban.

A testület szocialista, DK-s és fideszes tagjai valamint a szerződést aláíró polgármester persze tettethetnék a hülyét

és mondhatnák, hogy

“megzsarolták őket, meg hát mit lehet tenni, ha csak egy jelentkező van, meg hát az ellátás biztonsága, ugye.”

Nagyon sok dolgot tehettek volna ahelyett, hogy egy tízmilliárdos, biztos üzletet adtak oda M. Lőrincéknek egy manipulált közbeszerzésen

  • az eredeti szerződésből nem kellett volna “elengedni” Lőrincéket – ha annyiért vállalták, főzzenek annyiért. Vagy ha azok egyoldalúan felmondják, akkor horribilis kártérítésre kellett volna őket perelni
  • kiírhatták volna a szerződést jóval kevesebb időre is
  • valódi versenyt hirdetnek- kiírhatták volna a közbeszerzést “részekre bontva”, pl intézményenként, egészen biztosan lettek volna rá valódi vállalkozók
  • saját céggel is végezhetnék a szolgáltatást (a fideszes önkormányzatok -helyes elvek alapján 2006 után ezt tették és a dolog jól működött, az más kérdés, hogy aztán elkezdtek egyre többet lopni a cégekből, végül a legtöbb helyen átjátszották a gyerekek és anyugdíjaok étkeztetését a Bánki Erikhez vagy Mészároshoz köthető valamelyik cégcsoporthoz. A szekszárdi példáról nagyon sokat tudok mesélni
  • kartell és a közbeszerzési szabályok megsértése miatt feljelentést tesznek (elég csak megnézni, hogy pl. a 16. kerületben a választások előtt majdnem ugyanezek a szereplők majdnem ugyanígy játszottak)
  • miután látják, hogy ezt a közbeszerzést hogyan manipulálják, nem kötnek velük szerződést és megszervezik az alternatív ellátást

Az, hogy ezek a lehetőségek fel sem merültek, csak három dogot jelenthet:

  • 1) vagy benne vannak ők is a buliban
  • 2) tényleg ostobák (ezt nem hiszem)
  • 3) gyávák.

Nem tudom, melyik lehetőség a legrosszabb. Valójában nagyon is sokat tehettek volna

Eddig azzal szembesültem, hogy a Fidesz mocskai mindig következmények nélkül maradnak.

Most meglátjuk, hogy így van-e ez ellenzéki oldalon is. Nem tudom, de fontos és érdekes információ lesz, akár így, akár úgy.

Végül ne feledjük: ez a történet a gyerekeink étkezéséről szól. Amikor Önök az ország pontján elborzadva látják, milyen minőségű ételt kapnak az iskolában a gyerekek, jobb, ha tudják: a legtöbb helyen egy olyan cég szolgáltat, amelyik hátterében ott áll egy fideszes nagykutya. Csak eddig legalább azt hihettük, hogy ellenzéki politikus nem asszisztál ehhez.

(A mai bizottsági ülésen részt vett Horváth András kollégám, tőle tudom, hogy a jegyző azzal fenyegetett, hogy beperel. Nagyon helyes. )

Forrás

Frissítve!

Csütörtökön 19 óra 05 perckor érkezett az alábbi közlemény, melynek teljes egészében való közlését kérte Vitál Márton jegyzőt helyettesítő aljegyző:

“A Kispesti Polgármesteri Hivatal álláspontja a közétkeztetési közbeszerzéssel kapcsolatos kérdésekben

Budapest Főváros XIX. Kispest Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala nevében, Hadházy Ákos Facebook oldalán, valamint egyes sajtótermékekben a „Közétkeztetési szolgáltatás ellátása Kispest” tárgyú közbeszerzési eljárással kapcsolatosan megjelent valótlan állítások ügyében az alábbi tájékoztatást adom.

A közbeszerzési törvény alkalmazása eleve versenyhelyzetet teremt, mivel szigorúan technikai szabályok alkalmazásával indítható meg egy eljárás az elektronikus közbeszerzési rendszerben. A verseny mellőzése csak a közbeszerzési törvény megkerülésével és az eljárás lefolytatásának hiányában valósulhatna meg.

Jelen esetben azonban a teljes verseny biztosításával, nyílt eljárás alkalmazásával került lefolytatásra a közétkeztetés ellátásának biztosítását célzó pályázat. A Kbt. esetében a nyílt eljárás (Kbt. III. rész. 81. §.) szerint az elektronikus közbeszerzési rendszeren keresztül kell az ajánlati felhívás tartalmát rögzíteni és a Közbeszerzési Hatóságnak megküldeni. A Hatóság, mint a közbeszerzési szabályok betartásának megkövetelője (és egyébként be nem tartásának ellenőrzője és szankciójának megállapítója) az ajánlati felhívást ellenőrzi, és mindaddig hiánypótlásra visszaküldi az Ajánlatkérőnek, amíg annak minden pontja meg nem felel a Kbt. nyílt eljárás szabályai előírásainak. Továbbá ellenőrzi, hogy az ajánlati felhívás nem tartalmaz-e a versenyt korlátozó előírásokat, így különösen a Kbt. 65. § (1) bekezdése alapján az alkalmassági követelményeket.

Az alkalmassági követelmények csak olyan mértékben írhatóak elő, melyek szigorúan kapcsolódnak a közbeszerzés tárgyához és a későbbi szerződés teljesítéséhez szükséges mértékig.

A fent leírtaknak Önkormányzatunk valamennyi, így jelen közbeszerzési eljárás lefolytatása során is maradéktalanul eleget tett. Ebből kifolyólag valótlan az az állítás, hogy a Kispesti Önkormányzat verseny nélkül szervezné ki a közétkeztetést egy 10 milliárdos pályázat keretében. Ezzel szemben, nyílt közbeszerzési eljárás lefolytatására került sor, és bár a pontos összeg a szolgáltatás igénybevételének mértékétől függ, előzetes becslések alapján a jelenlegi adagszámokat figyelembe véve 10 évre kb. 6,5 milliárd forint.

Hadházy Ákos valótlanul állítja azt is, hogy a nyertes cégnek „referenciái sem nagyon vannak, csak néhány hónapot főzött”. Ezzel ellentétben a valóság az, hogy a Szakácstündér Kft. felvásárolta egy korábbi, nagy, közétkeztetéssel is foglakozó cég teljes közétkeztetési üzletágát, így jelenleg a Főváros több kerületében és három vidéki nagyvárosban is szolgáltat, az ehhez szükséges tárgyi és humánerőforrással rendelkezik.  A Közbeszerzési Hatóság állásfoglalása alapján jogosult a korábbi cég referenciáit is felhasználni.

Ugyancsak valótlan az az állítás, hogy „a Szakácstündér Kft. győzelme esetén se kell csinálnia semmit, alvállalkozóként ugyanis a kispesti közétkeztetést jelenleg is intéző Klassz Menza Kft. intézné”. Ezzel ellentétben a valóság, hogy a Klassz Menza Kft.-t kizárólag konyhaüzemeltetési részfeladatok tekintetében jelölte meg alvállalkozóként a nyertes cég, melynek oka, hogy a jelenleg még a Klassz Menza Kft. által üzemeltetett főzőkonyhákat (melyenek önkormányzatunktól történő bérlésére a nyertes cég ajánlatában kötelezettséget vállalt) a nyertes cégnek az eszközökkel együtt át kell vennie a korábbi cégtől. Az átadás-átvételt követően a Klassz Menza Kft. nem fog megjelenni alvállalkozóként a szolgáltatás teljesítése során.

Továbbá nincs tudomásunk arról, hogy a nyertes ajánlatot tevő cég Mészáros Lőrinchez köthető, feladatunk az, hogy az eljárás törvényesen, szabályszerűen legyen lefolytatva, melynek maradéktalanul eleget tettünk.

Mindezekre való tekintettel megtettük a szükséges jogi lépéseket Hadházy Ákossal, valamint a valótlanságokat állító sajtótermékekkel szemben.

Vitál Márton

Jegyzőt helyettesítő aljegyző”

megoszt

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük