Connect with us

Ez a nap

Hadházy most a Kossuth rádiót trollkodta meg

hadházy
Megosztás

Élő adásba hívták be Hadházy Ákost, aki egyszer már bizonyította, nem könnyű csőbe húzni – és az M1 után a Kossuth rádiót is szembesítette a közmédiával szembeni jogos, közszolgálati elvekkel.

Behívták a Kossuth rádió 180 perc című műsorába Hadházy Ákost, az LMP volt társelnökét, aki korábban az M1-et is rászedte.

„Most is Saller Benedek helytelen viselkedésén akartak csámcsogni” – írta ki a Facebookra, utalván a botrányba fulladt LMP-s fegyelmi tárgyalásra, ahol Sallai R. Benedek rátámadt, de Hadházy inkább arról beszélt, hogy „Budapesten lehet hallgatni valódi híreket adó rádiókat is, de vidéken csak a Kossuth agitációs propagandája fogható. Folyamatosan sulykolják azt a hazugságot, hogy az ellenzék csak azért beszél a kormány bűneiről, mert milliószámra akar valamiért migráncsokat betelepíteni”. Azt is elmondta az M1-hez hasonlóan, hogy soha nem hívták be, amikor Tiborczról és az Eliosról, Farkas Flóriánról és egyéb közpénzbotrányokról volt mondanivalója.

A riporter nem nagyon tudott mit reagálni.

Már van is jelentkező Hadházy helyére

Keresztes László Lóránt az LMP pécsi politikusa parlamenti képviselő lesz, az Azonnalinak adott interjújában jelentette be, hogy indul a párt társelnöki posztjára, amiről Hadházy Ákos nemrég lemondott.

„Úgy döntöttem, hogy pályázok a társelnöki tisztségre”

– mondta.

Reagált Schiffer András vádjaira is, szerinte az LMP nem egy kilúgozódott párt, hanem megőrizte az elveit.

„Nem cseréltünk elveket azóta, hogy megalakult a párt.”

Arra a kérdésre válaszolva, hogy nem Ungár Péter strómanja lesz-e társelnökként, Keresztes azt mondta: „Senkinek nem voltam, és nem is leszek a strómanja. Akik ismernek, azok tudják, hogy én erősen és céltudatosan képviselem azokat az elveket, amiket vallok. Képes vagyok a döntéseimet önállóan meghozni, ugyanakkor tudok és akarok is csapatban játszani. Korábban vádoltak már engem mindennel, például, hogy Schiffer András köreihez tartozom.”

https://www.facebook.com/hadhazyakos/posts/1486623271448511

 

Kapcsolódó:

Hadházy Ákos vasárnap reggel élőadásban égette szénné a királyi televízió adását

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük