„Annyit tudok mondani, hogy majorság épül, minthogy ez mindig az is volt” – hazudta évindító sajtótájékoztatóján a kissé zavarban lévő miniszterelnök, mi épül családja hatvanpusztai birtokán.

Mert valami nagyszabású épül,

erről már tavaly júliusban, aztán szeptemberben mutattam légifelvételeket. Aztán szeptember óta (!) igyekeztem megtudni a különféle hivataloktól, hogy ki és mire adott engedélyt az egyébként műemléki védettségű (Habsburg József nádor által az 1820-as években építtetett) birtokon.

Gyorsan lelövöm a poént: nem majorság épül, nem gazdálkodni akarnak ott

Erről egészen konkrétan hazudott Orbán Viktor, és hazudott a Székesfehérvári Járási Hivatal építési osztálya is. Kicsit másképp járt el a környezetvédelmi főosztály, ők inkább hallgattak négy hónapon át, hátha megússzák, a főosztályvezető még személyes megkeresésemre sem volt hajlandó érdemben megszólalni. Aztán írtak egy levelet, hogy tudomásuk szerint „új gazdasági portaépület” készül, amivel nem hazudtak kifejezetten nagyot, csak – ahogy mondani szokás – nem bontották ki az igazság minden részletét…

Hatvanpuszta

– ahol egykor József nádor a lovait tartotta – mára szinte misztikus hellyé vált. Orbán Viktor családja, egészen pontosan apjának egyik cége, a CZG Kft. 2011-ben vásárolta meg, és nem sokat lehetett tudni arról, mire használják. Annyi napvilágra került, hogy Mészáros Lőrinc „bérelte” a birtokot, évi 15 millió forintért, és az is, hogy ennek ellenére Orbán Viktor ott tarja Nárcisz nevű kutyájukat. Amikor a sajtó képviselői a kapun becsengettek, a portás azt javasolta, forduljanak az Elnök Úrhoz. Már ez is elég furcsa konstrukció, de tovább nehezíti a megértést, hogy tavaly februárban Orbán Győző megvette az ingatlant a saját cégétől – a CZG Kft-t aztán végelszámolással meg is szüntették.

Bár Orbán és a kormányhivatal nagyon szeretnék eltitkolni/elhazudni,

hogy mi épül, szerencsére olyan korban élünk, amikor szinte mindennek nyoma marad, és egy kis segítséggel meg is találhatjuk a nyomokat, mint az építési engedélyek adatait. Én is csak most tudtam meg, de a hangzatos nevű Építésügyi hatósági engedélyezési eljárásokat Támogató elektronikus Dokumentációs Rendszerből például elég egyértelműen kiderül, hogy szó sincs semmiféle majorságról, a nagy építkezés pedig közvetlenül az után kezdődött, hogy Orbán apja megvette a birtokot önmagától. Mutatom is:

Amit a légifelvételek alapján sejteni is lehetett

és amit a kormányhivatal olyan kitartóan próbált titkolni, az internetes hatósági nyilvántartásból kiderül:
hivatalosan mélygarázs épül a föld alá – ráadásul nem is egy, hanem rögtön kettő!
Fogalmazzunk úgy, hogy ez nem tartozéka egy „majorságnak” – kicsit szokatlan lenne legalábbis, ha a traktorral egy mélygarázsba állnának be. És persze szokatlan lenne az is, hogy lifttel mehessen fel a megfáradt traktoros a felszínre. De az is szokatlan lenne, hogy a “majorsági” mélygarázsból föld alatti folyosó vezessen a szépen felújított uradalmi kúriába – mert Orbánéknál ez lesz a helyzet. Egy másik eljárás pedig lakóépület felújításáról szól, szintén nem mezőgazdasági üzemről. Egy másik nyilvántartásból még azt is megtudhatjuk, hogy az egyik mélygarázs alapterülete 365 négyzetméter, ami egyáltalán nem nevezhető kicsinek, elég szép autóflotta elfér benne, hát még ha elkészül a másik is.

Az első (etdr) táblázatban kettő mélygarázs engedélyezési eljárásáról van szó,

két helyrajzi számon. A felvételeken is két nagyobb föld alatti terem látható, egy harmadiknak pedig még csak az alapja volt kész, amikor arra jártam. Mindegyiket föld alatti folyosó köti össze az egyik kúriaépülettel. A két garázs léte már csak azért is valószínű, mert ugyan a második garázs részletes adatai nem megtalálhatóak, de a Google Earth alkalmazás segítségével kb. 800 négyzetméteresre becsülhető a leendő föld alatti épületek mérete.

Természetesen épül (megújúl) itt lakóépület is,

egyetlen lakás, 520 négyzetméter, mindössze 73 millió forint értékben (a felvételek szerint az egykori cselédszállás impozáns felújításával jön létre egy kúriának, de akár kisebb kastélynak is beillő épület a tekintélyes park közepén):

De érdekes az „új gazdasági portaépület” is,

amiről a környezetvédelmi főosztály volt szíves tájékoztatni. Mint említettem korábban, nem hazudtak, mert Orbánék valóban kértek engedélyt ilyesmire is. Az viszont nagyon érdekes, hogy mikor: 2019. szeptember 27-én, hónapokkal a többi épület után. Az csak a véletlen műve lehet, hogy a tértivevény szerint éppen egy nappal előtte vették kézhez Székesfehérváron a járási hivatalban az első levelemet, amelyben a hatvanpusztai építkezésről érdeklődtem. Dicséretes egyébként a hivatal munkatempója, mert kevesebb, mint két héttel később, október 9-én megszületett a döntés, 15-én megnyitották az építési naplót is, ezt nevezem én bürokráciacsökkentésnek!

(Ha viszont a dátumok egybeesése nem véletlen,

akkor akár úgy is történhetett: a levelem kézhezvételekor nagy lehetett az ijedelem, hiszen a puszta közepén épített óriási föld alatti mélygarázs mégiscsak ciki. Inkább hónapokig nem válaszoltak semmit illetve gyorsan kitalálták, hogy legyen ott egy „gazdasági portaépület “ is. Eltelt kb. három és fél hónap válasz nélkül, majd megjelentem személyesen Petrás Józsefnél és nyilvánossá is tettem a hivatali packázást. Másnap gyorsan meg is írta a járási környezetvédelmi hivatal, hogy „portaépület”. A föld alatti garázsról és a lakóépületről meg hallgatott. De én közben átballagtam az örökségvédelemhez is, ugyanazokkal a kérdésekkel. Közben viszont az évi egyetlen sajtótájékoztatón Orbántól is megkérdezte a HVG újságírója, mi épül Hatvanpusztán. „Mi épülne, majorság!” – volt a válasz. Így a kormányhivatal építési osztálya már ezt írta bele újabb verziójába, a garázsról, lakóépületről mélyen hallgatva.)

Orbán Viktor már több mint egy évtizede igyekszik elhitetni mindenkivel,

hogy ő a magyar nép egyszerű gyermeke, a falusi fiú, aki nagyon más, mint a pesti elit. A hatvanpusztai építkezés viszont – hasonlóan a budai Várban kialakított impozáns és drága hivatalához – megmutatja nekünk, hogy ő valójában Magyarország királyának gondolja magát. Kell neki a történelmi palota a Várban, amelynek vadonatúj erkélyéről lenézhet a népre, és kell neki a vidéki birtok, ahol pihenhet, vagy ahová szükség esetén biztonságban visszavonulhat. Csak ez titok, nem szabad senkinek rájönni! De a hazug embert könnyebb utolérni, mint a sánta Nárcisz kutyát.

Forrás

1 hozzászólás

  1. Orbán az igazi, címeres gazember. Annak ellenére, hogy nyilvánvalóan az, mégis képes eltilinkózni a népet valameddig. Nagyon remélem, hogy lassan vége ennek a kábulatnak éls nagyon megbüntetik az ország félrevezetéséért, az emberek becsapásáért, és konkréten a családi business törvénytelen összeharácsolásáért (kezdve apjától a leányáig). Ideje lenne már !

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét