Connect with us

Kerítésen innen

Hadházy örülne, ha megfosztanák mentelmi jogától

hadhazy
Megosztás

A Központi Nyomozó Főügyészség „becsület csorbítására alkalmas hamis hang- vagy képfelvétel nyilvánosságra hozatalának bűntette miatt” nyomozás indított Hadházy Ákos ellen azért, mert kételkedett a nemzeti konzultációval kapcsolatos adatok hitelességében.

Mi lesz veled Hadházy Ákos?





A nemzeti kormány decemberben már jelezte, hogy feljelenti azt az „ismeretlen tettest”, aki a nemzeti konzultáció hitelességét rontón nyilvánult meg, illetve becsület csorbítására alkalmas hamis felvételek készített és nyilvánosságra hozta azokat. Lépésüket azzal indokolták, hogy

„Hadházy Ákos és képviselőtársa valótlanságokat állított a nemzeti konzultációval kapcsolatban, különös tekintettel a részvételi adatokra”.

Hadházy azzal a kijelentésével húzta ki a gyufát kormányéknál, hogy miután megengedték neki, hogy belenézzen a titkosan őrzött ívhegyekbe, kétkedésének adott hangot, mert szerinte kilencvenkilenc százalék, hogy „kamu” a kormány által akkor bemondott szám:

„Ha a dobozok számát nézem, és tényleg valódi ívek voltak bennük, akkor lehet, hogy láttam 900 ezer ívet. Rendkívül zavarba ejtő volt, hogy az egyik helyszínen sem volt egyetlenegy kockás papír vagy valamilyen nyilvántartás”

A betekintés után Hadházy egy olyan hangfelvételt is nyilvánosságra hozott, amelyből az derült ki: a helyszínen jelen lévő egyik ügyintéző szerint november 13-ig legfeljebb 400 ezer ív érkezett be. Pedig a konzultációt szervező Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára november 14-én már egymillió ívről beszélt.

https://youtu.be/FaAoErsUQPU

„Lebuktak ezzel a nyilvánvaló csalással, és a feljelentéssel próbálják elterelni róla a figyelmet, de nyilván tudják, hogy nem lesz az ügyből a semmi, mert a mentelmi jogomat nem fogják kiadni (….) hamisítványról nyilvánvalóan szó sincs, és kész nyilvánosságra hozni a konzultációs ívekbe való betekintésekor készült teljes, vágatlan hangfelvételt.”

A képviselő megjegyezte, hogy ő lenne a legboldogabb, ha megfosztanák mentelmi jogától, ugyanis így be lehetne kérni azokat a postai nyilvántartásokat, amelyeket számtalan kérelme ellenére nem hajlandók kiadni.

„Hadházy Ákos szándékosan hazudik a konzultációval kapcsolatban”

– írta a Fidesz akkori közleményében.




Hadházy a közösségi oldalán reagált:

„Azt már soha nem fogjuk megtudni, hogy a levelek közül mennyi volt kitöltve, arra 3×10 percet adtak. De azt, hogy az állítólagos 2,2 millió levél milyen napi elosztásban érkezett, azt még ki fogjuk deríteni akkor is, ha nem ez lesz 2018 legnagyobb kihívása.”

(Forrás: Magyar Nemzet)

Hadházy kérdésbedobással győzött

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük