Connect with us

Blogbazár

Hadházy Ákos: szegény Péterfalvi „Adatvédő” Attila kellemetlen esete

peterfalvi
Megosztás

Szegény Péterfalvi „Adatvédő” Attila már odáig jutott, hogy az Index újságíróit próbálja presszionálni. Egy cikk címének a megváltoztatását kéri kétségbeesett nyílt levélben – kezdte facebook bejegyzését Hadházy Ákos független parlamenti képviselő.

„Az történt,

hogy -gondolom Rogánék utasítására- kiadott egy propaganda közleményt, amivel mocskolni akarta azokat, akik a nemzeti manipulációs íveket összegyűjtve a kormánypropaganda ellen tiltakoznak. Az Index szinte szó szerint lehozta a közleményt, ami arról szólt, hogy a nemzethy konzultáció íveinek gyűjtésével törvénytelen adatbázist lehet építeni. Így ezt adta a cikk címének.

Erre nyilván Rogán felhívta Péterfalvit és csúnyán leszúrta,

mert a közleményből nem igazán derült ki, hogy Péterfalvi a kormányra, vagy az ellenzékre gondol-e…Erre szegény jogtudós kétségbeesetten korrigálni próbált. Hisztis közleményben próbálta kihangsúlyozni, hogy persze ő az ellenzék akciójára gondolt, nem a Kubatov listára.

Az Index címével egyébként én is egyetértek…

A Fidesz amúgy pont ezt csinálja: a Kubatov listát frissíti. Csakhogy a kormány -ellentétben velünk- valóban igyekszik adatokat horgászni. A „konzultációs” borítékokba Orbán propagandaüzenete és a „kérdőív” mellé egy külön lapot tesz, ahol a név és cím mellé e-mail megadását kéri. (Nem mellesleg: Péterfalvi annak ellenére sem tesz sok-sok éve semmit a Kubatov lista ellen, hogy pl Kaposváron és Érden is kiderült: a listán a személyes adatok mellett nem csak az szerepel, ha valaki imádja a Fideszt, hanem ha ellenséges velük szemben..)

Mi azonban csak a „kérdőíveket” gyűjtjük,

amin SEMMILYEN személyes adat nincsen. Ha valaki esetleg feladóval ellátott borítékban küldené, azt pedig a nyilvánosan közzétett adatvédelmi tájékoztatónknak megfelelően megsemmisítjük. Komcsi propagandatrükk ez: azzal vádol minket, amit saját maga követ el. A kormány tudja, hogy a kezében van a gigantikus propaganda gépezet, amivel ezt a hazugságot milliókkal el is tudja hitettetni. Persze ekkora hazugságnál szükség van egy jobb sorsra érdemes jogtudósra is, aki ezt kamerába is mondja. A propagandacikkek szerint már nem bíz semmit a véletlenre, nem beszél feltételes módban, hanem belehazudja a propagandagépbe, hogy

„törvénytelenséget követünk el”.

Azt nem tudom csak, hogy zsarolják-e, vagy megvették, mert ekkora hazugságot magától tisztességes értelmiségi ember nem mond. Ha nem azt mondta, amit a cikkek címei állítanak, akkor kérjen tőlük is helyreigazítást.

Ha nem teszi, perelni fogom őt, de nem ez a megoldás

A megoldás az, ha Önök segítenek minél több szemetet összegyűjteni, hogy Orbán asztalára csapva megmutassuk, mennyire elege van Önöknek a hazugságokból és az agymosásból. Ezzel egy fontos lépést teszünk az aljas propagandagépezet ellen. Az íveket eljuttathatják postán TITA Alapítvány 1401 Bp Pf.:152, vagy leadhatják valamelyik gyűjtőhelyen. Ha van gyomra hozzá, az újabb lejárató propagandariportot pl itt olvashatja.”

Forrás

stroke

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük