Connect with us

Kultúra

Hajdú Péter akkora bakot lőtt, amiért Semjén minden ujját megnyalná!

Hajdú Péter akkora bakot lőtt, hogy Semjén minden ujját megnyalná érte!
Megosztás

Hajdú Péter mindig könnyen alkalmazkodott az éppen aktuális politika szélfúváshoz és eddig sem rejtette véka alá, hogy ezt a tulajdonságát az Orbán-érában sem változtatja meg. Amit most csinált az még az ATV mostanság nem éppen pártatlan vezetése sem tűrte.

Letiltva!

Az a fergetegesen új ötlete támadt a műsorgyártónak és az őt irányító Fidesz-kommunikátoroknak, hogy jót tenne Deutch Tamás megítélésének, ha „emberi” arcát mutatná egy nem túl magasröptű talk showban. Erre a célra az Esti Frizbi pont megfelelt, így betuszkolták vendégnek a választás előtti műsorba. Tették mindezt anélkül, hogy bárkivel is egyeztettek volna, gondolván, ha már „dobozban van az anyag, lemehet. Tévedtek!
A 24.hu értesülése szerint a Deutsch Tamás fideszes EP-képviselővel forgatott cirka 25 perces interjú végül nem kerülhet adásba a csatornán a tervezett időpontban. A biztosítékot az verte ki, hogy Hajdú, a külső műsorgyártó cég vezetője állítólag egyrészt erősen alákérdezős, politikailag részrehajló beszélgetést készített, másrészt nem egyeztette a csatorna vezetőségével, hogy a politikust meghívja a műsorba, majd a tiltás ellenére is felvette a beszélgetést.

A portál megkereste az ügyben az érintett összes felet. Németh S. Szilárd, az ATV általános vezérigazgatója megerősítette, hogy Deutsch Tamást a Hajdú Péter vezette műsor gyártója meghívta egy felvételre, ám a vezérigazgató erről már csak a meghívást követően értesült, aki ekkor azonnal jelezte aggályait és hozzátette, az interjú szervezéséről előzetesen a gyártócég, illetve Hajdú annak ellenére késve, csak akkor tájékoztatta őt, amikor már megtörtént a meghívás, miközben az ATV-nek vétójoga van a vendéglistát illetően.

Ezzel a vétójoggal eddig nem kellett élnünk, és most sem szívesen élünk vele, mert nem szeretnénk a vendéget megbántani. Az esetleg vita tárgya lehet, hogy a választások után, ha mindegyik politikai oldal lehetőséget kap a megjelenésre, akkor hívunk be időnként politikust is, az egyoldalúságot azonban nem támogatjuk, mivel szakmailag támadhatónak tartottuk volna

– tette hozzá a vezérigazgató, aki szerint az, hogy a műsor beenged-e politikusokat a műsorba, illetve azt milyen arányban teszi, olyan fontos csatornastratégiai kérdés, amiről a vezérigazgatóval a gyártócégnek egyeztetnie kellett volna.

Ha az interjú a felvett formában került volna adásba, akkor teljesen jogosan értek volna bennünket támadások. Az ATV még a látszatát is szeretné elkerülni a kiegyensúlyozatlanságnak. Ezt mindenki megértette házon belül

– mondta Németh S. Szilárd. Arra a kérdésre, hogy tervezik-e hogy tovább dolgoznak a Hajdú-féle céggel az válaszolta, hogy élő szerződésük van a gyártócéggel. Ennek lejárati dátumát üzleti titokra hivatkozva nem kívánta elmondani.

Deutsch nem tudja, miről van szó

Deutsch Tamással nem tudtak beszélni, mert nem vette fel a telefonját, SMS-ben jelezte, hogy tárgyaláson van, ezért szóban beszélni nem tud, de hozzátette, nem tudja (?) miről van szó.

Hajdú nem nyilatkozik

Hajdú Pétert péntek délután annyit reagált, hogy az ATV-től nem kapott felhatalmazást arra, hogy válaszoljon.

Azt sem értem, hogy honnan veszik ezeket az információkat

– tette hozzá. Más forrásból azonban úgy értesült a portál, hogy Hajdú készülhetett a kialakult helyzetre, mert L. L. Juniorral is felvett egy interjút arra az esetre, ha az ATV nem adná adásba az interjút a képviselővel.

(forrás: 24.hu)

Deutsch megköveti Gyurcsányt és megdobja egymillióval

Paff! Ennyi?! – Nyílt levél Deutsch Tamásnak

Deutsch Tamás Brüsszelben retteg

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük