Hajléktalanoktól a kurvákig

Vácról autózunk hazafelé. Olvasom a híreket a telefonomban. Pécsett is őrizetbe vettek egy hajléktalant. Lassan már nem is lesz hír egy ilyen eset, mert újabb és újabb gyalázatok jönnek sorba, és a többség immúnis lesz ezzel is, mint annyi minden mással.

Miközben az épeszű ember jól tudja,

hogy nem csak a hajléktalanokkal szemben embertelen és kegyetlen ez az egész, hanem megalázó és szégyenteljes az egész társadalmunkra nézve is. De vegyük csak a rendőröket. Kötve hiszem, hogy bármelyik rendőr azért választotta ezt a hivatást, hogy ártatlan nincsteleneket vegzáljon, hogy valódi bűnelkövetők helyett hajléktalanokat üldözzön.

A rendőröket is odadobták koncnak a tömegnek.

Ha tetszik, ha nem, így van. Csúfot űz az irgalmatlan törvény a hivatásukból. Még belegondolni is rossz, hogy van-e esetleg kötelező penzum, hogy hány hajléktalant kell igazoltatniuk egy nap. Ha sikerül teljesíteni a penzumot, akkor pipa, ha meg nem, akkor mi van? Persze a rendőrök mondhatnak nemet, megtagadhatják hogy végrehajtsák az irgalmatlan törvényt, és talán akad is aki megteszi közülük és leszerel, s lesz belőle a pillanat állástalan, névtelen hőse. Aztán akár hajléktalan…Tiszta szégyen.
Amíg egy fél ország retteg az állástalanságtól, és egyik napról a másikra él, és a figyelem meg a szolidaritás is kiveszőben van, addig nézzünk magunkba is egy csöppet. Tartsa fel a kezét, aki szerint rendben van ez így!

A tömeg elfelejti a hétköznapok hőseit.

Legyen az rendőr, ápoló, orvos, szociális munkás, tanár, újságíró vagy juhász… Nem volt elég ügyes, így járt. Vagy épp ellenkezőleg, üvöltve lehet követelni, hogy márpedig a rendőrök (tanárok, egészségügyi dolgozók, szociális munkások, kétkezi munkások, stb.) forduljanak rögvest szembe a hatalommal. No de a hatalom mögött ott az a kétmillió hívő. Van nekünk kétmillió rendőrünk? Egyáltalán van ebben az országban kétmillió ember, aki nem karosszékből akarja ugyanazt? Verbális polgárháború csatatere mára az ország, és nem tudjuk, mit hoz még a holnap.

Hárman fagytak meg az utcán a hajléktalanüldőzés kezdete óta

Itt élünk és halunk. Szertenézünk és nem leljük a honunk.

A szomorú igazság az, hogy mára már nincs olyan hivatás, foglalkozás, szakma, melyről ne lehetne elmondani, hogy átgondolatlan, ostoba, antiszociális intézkedések sújtják az abban dolgozókat. Az egészségügytől az oktatáson át a tudomány vagy a kultúra területéig mindenhol rombolás zajlik. Bocsánat, a korrupció, az uram-bátyám világ stabilan áll a két lábán, boldogan él, épül, nő és gyarapodik fittyet hányva a világra. Lelkesedjünk hát, hisz nem minden ország mondhatja el ugyanezt magáról.

Már orvosok is tiltakoznak a hajléktalanok kriminalizálása ellen

Mehet a magyar potentátok által rég lefikázott Bécsbe a sorosistának titulált CEU is. Tudomány hahaha. Hellóröfi a miénk, és nekünk dudva közt a dudva kell, nem az ananász, és így tovább, és így tovább.
Hazafelé sokféle gondolatra jut idő, míg mellettünk suhannak a fák. Budapesthez közeledve, szép, egyenlő távolságban, magukat senkitől és semmitől nem zavartatva, bugyiban és neccharisnyában kínálják magukat a lányok. Néhányuk száján már elkenődött a rúzs. Eladó és lerabolható akad.

Kaltenbach Jenő: Az érzelmi „hajléktalanok”