Bulvár
Hajós András: …az normális szerinted…?
Hajós András sok műfajban kipróbálta magát és java részében sikeres is volt. Az Emil.RuleZ zenekar frontemberének nevéhez fűződik többek között az először a tévében, majd a Youtube-on futó Dalfutár című zenei műsor. Mostanra odáig jutott, hogy nem néz tévét és megvan a véleménye az „intézményről”.
Hajós András sok műfajban kipróbálta magát és java részében sikeres is volt. Az Emil.RuleZ zenekar frontemberének nevéhez fűződik többek között az először a tévében, majd a Youtube-on futó Dalfutár című zenei műsor. Mostanra odáig jutott, hogy nem néz tévét és megvan a véleménye az „intézményről”.
Nagyon dühíti a tévézés jelenlegi állapota
Hétfő este Hajós Andrással, Miller Dáviddal és Marics Petivel indult az IstenEst negyedik évada, Istenes Bence vezetésével. Azt a kérdést járták körül, hogy
ciki vagy menő manapság a tévében szerepelni.
Hajós András elmondta, hogy nagyon régóta nem néz tévét. Szerinte azonban gyávaság fanyalgásból nem szerepelni a tévében, mivel ott még mindig van valami szűrő (például egy zsűri), ezért nem akárki kerülhet be, míg az internetre bárki feltöltheti az anyagát.
„A tévében mindig azt reméljük nézőként, hogy ott van egy színvonal, nem akárki énekelhet az X-Faktorban vagy a Sztárban Sztárban”
– fogalmazott, hozzátéve, hogy
ezeket a műsorokat még mindig rengetegen nézik.
Azért nem mindegy, hogy ki zsűriz….
Hajós arról is beszélt, hogy dühíti a tévézés jelenlegi állapota, ezért ő abba is hagyta.
Vegyünk egy zenés tehetségkutató műsort. Az normális szerinted, hogy a legtöbb talent-showba olyan emberek választják be a szereplőket, akik nem játszanak egy hangszeren? Akik nem álltak még emberek előtt színpadon? Érted, ha egy kórházba elmész, a gazdasági igazgatótól is elvárod, hogy orvos legyen, hogy nagyjából képben legyen…
– mondta.
„…nyugi, nem csak komolykodunk, nótázunk és kicsit „proliskodunk” is…”
A műsor ajánlójából kiderül, hogy
A meghívottak „mesélnek arról, ők néznek-e még tévét és hogy szerintük igaz-e a mondás, hogy senki sem nézi, de mindenki látta – akár a Győzike Show-t, vagy épp az aktuális X-Faktor-t. Legyőzi a tévét a TikTok, a Youtube vagy az Instagram? (…) De nyugi, nem csak komolykodunk, nótázunk és kicsit „proliskodunk” is.”
Kövesse cikkeinket a Google Hírek-en!
- Színes-humor: így néz ki az M1-en élő adásban a szivárványos Orbán-fejMegosztás Jól sikerül polgári engedetlenségnek lehettek tanúi azok a tévénézők, akik a közmédia adására kapcsoltak pénteken. Igaz, hogy csak másodpercekig tartott, de kis ország… Orbán Viktor, a színes egyéniség….? Szivárványos jó reggelt…. Egy perc után szó nélkül lekeverte az Országos Vérellátó Szolgálat élőben kapcsolt munkatársát a közmédia, miután egy férfi beállt a képbe egy orbános-pride-os… További információ: Színes-humor: így néz ki az M1-en élő adásban a szivárványos Orbán-fej
- Időjárás, nem kell mindent elhinni a szemnekMegosztás Ma még élvezze ki a langyos napos időjárást, mert szombattól ismét változás jön és nem jófelé, több felé eső készül. Csapadékossá válik az idő a hétvégére Pénteken még nagyrészt napos időre van kilátás, de szombattól többfelé esőre kell készülni. A szél a Dunántúlon erős, olykor viharos lesz, de vasárnapra megszűnnek az éjszakai fagyok, a… További információ: Időjárás, nem kell mindent elhinni a szemnek
- Magyar Péter: ‘nem kell éjszaka a kocsi mögött fagyoskodni: ő + én = mi’Megosztás Sok kellemetlen sunnyogástól kíméli meg Magyar Péter a ráállított „megfigyelők” seregét, mivel közösségi oldalán bejelentette: párra lelt! Persze a túlbuzgóbbak biztosan nem elégszenek meg ennyivel és azonnal könyékig a hölgy múltjában turkálnak….. Sok boldogságot! Magyar Péter, a TISZA párt elnöke közösségi oldalán új poszt jelent meg: „Kedves propagandisták! Nem kell éjszaka a kocsi mögött… További információ: Magyar Péter: ‘nem kell éjszaka a kocsi mögött fagyoskodni: ő + én = mi’
- Egy kis bulvár azoknak, akik besokalltak a politikától: Korda György nekiment a szerinte ‘megélhetési celeb’ Hajós AndrásnakMegosztás Biztosan sokan vannak azok, akiknek betelt a márciusre rendelt politikai érdeklődése -ugyan a jelenünkről és a jövőnkről van szó!- és valami könnyed, de mégis balhéra éhesek. Őket elégítette ki a Korda-Balázs házaspár és Hajós András perpatvara. Az úgy kezdődött… A Nagy Duett vasárnap esti adásában Hajós András olyan kijelentést tett több százezer tévénéző füle… További információ: Egy kis bulvár azoknak, akik besokalltak a politikától: Korda György nekiment a szerinte ‘megélhetési celeb’ Hajós Andrásnak
- Tavaszi tél, ez mindent felülírMegosztás Már kezdtük hinni, hog végre itt a tavasz, ám ez a hét alaposan rácáfol erre, mára már tudjuk, elhamarkodott véleményünkre, hiszen úgy fogunk fázni mint télen, de azért mint tudjuk a remény hal meg utoljára. Visszatér a fagy Hétfőre erőteljes hidegfront érkezik, mellyel hideg, fagyos levegő áramlik be az ország térségébe. A nyugati és… További információ: Tavaszi tél, ez mindent felülír
Friss
- Színes-humor: így néz ki az M1-en élő adásban a szivárványos Orbán-fej
- Ahhoz előbb rombolni kell, hogy a Mészáros-cég újraépíthessen – lásd: Budavári Palota
- Éles helyzetet szimuláltak a magyar laborban: elszabadult egy mérgező vegyület
- Sikerült olyan pszichológust találni, -Bagdy Emőke- aki azt mondja, amit a regnáló ‘bevésésre’ szánt
- Karsai Dániel elől elzárta a kormány ezt az utat- Belgium, ahol engedélyezett az eutanázia
- Kövér-büntnök 82 473 744.- forintot osztott ki és ráadásul kitiltott
- Időjárás, nem kell mindent elhinni a szemnek
- ‘Biztos, jólét, szabadság, függetlenség, nemzet’ – Tudja mi ez? Hát, a Fidesz választási ajánlata….
- A szokásos péntek reggeli ‘orbániáda’ ma Brüsszelből jelentkezett
- Szijjártó és Orbán urak, mi abban a ‘jóság’, hogy posztról posztra hiteltelenítik magukat?