Connect with us

Sport

„Hajrá, Magyarooország!” – énekelte a miniszterelnök az öltözőben

Megosztás

A miniszterelnök felszabadult mondatai néhányszor meg is nevettették az életük talán legemlékezetesebb estéjét átélő, szinte a föld felett lebegő válogatott játékosokat.

Megosztás

A Nemzeti Sport főszerkesztője, a kormányfő „házi sportújságírója” megpróbálta rekonstruálni, mi történt, mi hangzott el az angolok felett aratott történelmi győzelem után, amikor Szalai Ádám behívta a csapathoz Orbán Viktort.

A Telex munkatársának tudósítása szerint csapatkapitányunk, Szalai Ádám éppen neki nyilatkozott, miközben észrevette, hogy a magyar kormányfő még fél órával a lefújás után is a tribünön tartózkodik, és ekkor kérte meg, hogy szóljon néhány szót a csapathoz. „A miniszterelnök elsőre visszautasította a meghívást, arra hivatkozva, hogy ez a játékosok sikere, az ő ünnepük, és ebbe ő nem akar belezavarni a jelenlétével. Végül azonban Szalai harmadik vagy negyedik kérlelésére kötélnek állt, és csatlakozott a magyar játékosokhoz” – írja a Telex.

„Miután megláttam, hogy a miniszterelnök úr jelen van a mérkőzésen, a lefújás után megkértem, mondjon néhány szót a csapatnakmondta a különleges pillanatokról Szalai Ádám a Nemzeti Sportnak.

„Sosem szeretek és nem is illendő beszélni arról, ami az öltözőben elhangzik, és csak a csapatra tartozik, most sem tenném, de annyit mondhatok, természetesen nagyon örültem, hogy Orbán Viktor bejött az öltözőbe, és személyesen gratulált a válogatottnak az elmúlt hetek sikereihez. Megtisztelő minden játékosnak azt hallani az ország első emberétől, hogy a magyarok milyen sokáig büszkék lesznek ránk és az Anglia elleni meccs eredményére.”

A miniszterelnök ugyanis arról is beszélt – tudta meg a Nemzeti Sport –, hogy ő is mindig emlegetni fogja, és az unokáinak is elmeséli, hogy jelen volt azon a történelmi mérkőzésen, amelyen Magyarország 4–0-ra legyőzte Angliát. A régi angol stadionokra jellemzően szűk wolverhamptoni öltözőben, ahová éppen csak befértek a játékosok és a szakmai stáb tagjai, alig egy-két perces köszöntőt mondott a futballrajongó kormányfő.

A jelenlévők szerint a hangulat érthetően vidám és euforikus volt a magyar öltözőben kedd éjszaka, a miniszterelnök felszabadult mondatai néhányszor meg is nevettették az életük talán legemlékezetesebb estéjét átélő, szinte a föld felett lebegő válogatott játékosokat, akik közül valaki rá is kezdett az ismert szurkolói rigmusra:

„Hajrá, Magyarország!” Rögtön bekapcsolódtak a többiek, így Orbán Viktor is a közös éneklésbe, skandálásba és tapsolásba.

„Az komoly pillanat volt” – emlékezett a nem mindennapi helyzetre az egyik jelenlévő futballista, akitől megtudtuk azt is, hogy a kormányfő végül minden játékossal kezet fogott, körbesétálva mindenkinek külön gratulált, mielőtt távozott volna az Angliában a legendás 6:3 óta most először győztes magyar válogatott öltözőjéből.

A kormányfői látogatásról sajnos nem maradt hang- vagy képfelvétel, már csak azért sem, mert – amint a csapatkapitány Szalai Ádám is említette – hagyományosan tilos bármit rögzíteni a csapatok legintimebb közegének számító futballöltözőben.

Még ha ezeket a felszabadult pillanatokat szívesen is néznénk újra mindannyian… – zárta magvas sorait Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője.

Orbán Viktor az öltözőben

Szerző

1 Comment

1 Comment

  1. Gyula

    2022.06.21 06:48 at 06:48

    Első ember?

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük