Connect with us

Ez a nap

Halálos baleset Mátészalkán és Miskolcon

Megosztás

Egy 69 éves nagydobosi nőt elgázoltak, amikor az úttesten akart átkelni. Életét vesztette a balesetben.

hiszékeny nyugdíjas
Megosztás

Egy 69 éves nagydobosi nőt elgázoltak, amikor az úttesten akart átkelni. Életét vesztette a balesetben.

Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2018. október 5-én 4 óra 27 perckor Mátészalka, Széchenyi utca 178. szám előtti útszakaszon. Az eddigi adatok szerint Mátészalka irányából Ópályi felé közlekedett egy gépkocsi sofőrje, melynek során tisztázatlan okból eredően elütött egy gyalogost, aki az úttesten akart átkelni.

A baleset következtében a gyalogos személy, egy 69 éves nagydobosi nő a helyszínen életét vesztette.

A rendőrök terelés mellett a baleset helyszínelésének idejére az érintett útszakaszt lezárták.

Halálos baleset történt Miskolcon is

Egy negyven év körüli férfi meghalt abban a közlekedési balesetben, amely Miskolcon, a Csermőkei úton történt ma hajnalban.

Egy személygépkocsi vezetője a Vargahegy irányából tartott Miskolc felé, amikor a Csermőkei úton egy – feltehetőleg már akkor fekvő helyzetben lévő – férfit elütött, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen az életét vesztette.

(Forrás: police.hu)

Kapcsolódó:

Elgázoltak egy gyalogost az M1-es autópályán

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük