Connect with us

Ez a nap

Halálos balesetek Bakonycsernye, Sopron és Zsédeny közelében

Megosztás

Árokba hajtott és fának ütközött egy kisbusz a 8208-as út Bakonycsernye és Súr közötti szakaszán, a balesetben egy ember meghalt.

hiszékeny nyugdíjas
Megosztás

Árokba hajtott és fának ütközött egy kisbusz a 8208-as út Bakonycsernye és Súr közötti szakaszán, a balesetben egy ember meghalt – közölte a katasztrófavédelem és a rendőrség

Sipos Mónika, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy egy húsz év körüli nő hunyt el, ketten megsérültek.

A Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatása szerint a móri tűzoltók a járműben utazó három ember közül kettőt feszítővágó segítségével szabadítottak ki.

Sopronnál is meghalt egy ember balesetben

Fának ütközött egy kisteherautó szombaton Sopron és Ágfalva között; a balesetben egy ember meghalt – közölte a rendőrség.

A police.hu-n olvasható közlemény szerint a járműben ketten utaztak, egyikük túlélte a balesetet, de súlyos sérüléseket szenvedett.

Halálos baleset történt a Vas megyei Zsédeny közelében is

Egy személygépkocsi kamionnal ütközött össze a 84-es számú főúton Zsédeny térségében délelőtt, a balesetben ketten meghaltak – közölte honlapján a rendőrség.

A baleset a főút 75-ös kilométerszelvényében történt, a főutat a helyszínelés és a műszaki mentés idejére teljes szélességében lezárták, a rendőrök a forgalmat mindkét irányból Uraiújfalu felé terelik – írták a közleményben.

(Forrás: police.hu, MTI)

Kapcsolódó:

Halálos baleset Kótajban

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük