Connect with us

Ez a nap

Halálos dunai, hajós városnézés Budapesten – 7 áldozat

hableany
Megosztás

Ahogy arról elsők között a Városi Kurír is hírt adott szerda este 7-en estek áldozatul, amikor egy luxushajó alighanem hátulról ráfutva legázolta a Hableány nevű kis méretű sétahajót.

Amit tudni lehet

A Viking Sigyn luxus szállodahajó a Duna Margit híd és Árpád híd közötti szakaszán rohant bele a nála léptékekkel kisebb  Hableányba. A szerencsétlenség következtében a hajón tartózkodó 33 dél-koreai utas és a két főnyi személyzet közül heten lelték halálukat a különösen hideg Dunában.

Az óriási erőfeszítéssel folyó mentő munkát nagyban nehezítette az ilyenkor különösen szokatlan, nagyon zord időjárás is, hiszen folyamatosan esett az eső, és a szél sem kímélte a mentésben részvevőket.

„A Duna két partján egész éjjel sok rendőr volt, lámpákkal kutattak túlélők után. Nem sokkal este 11 óra előtt a Petőfi hídnál mentettek embereket a vízből, este 11-kor pedig a Lágymányosi hídnál zárták le a rakpartokat.” (Index)

A mentés különös pillanata volt, amikor az éppen a Szabadság hídon forgató filmes stáb is segítette a Dunára irányított reflektoraival a mentést, ami még csütörtökön hajnalban is tartott.

Nyilatkozott az ügyben Budapest főpolgármestere is, aki miután együttérzéséről biztosította a tragédia érintettjeit, azt is bejelentette, hogy a fővárosnak semmilyen felelőssége nem lehet  az ügyben, mivel a hajó nem a BKV tulajdona.

Megtalálták a roncsot

Hableány 60 fő befogadására képes, 27 méter hosszú, 150 lóerős motorral felszerelt, rendszeresen karbantartott hajó, ami alig több mint két éve már részese volt egy ütközésnek. Akkor nekiment ugyancsak a budapesti Duna szakaszon a rakpartnak.

A külügyminiszterrel az élen, kormányszintű operatív csoport megalakítását rendelte el csütörtökön a dél-koreai elnök a balesettel kapcsolatban. Mun Dzse In egyben utasította kormányát, hogy a magyar hatóságokkal együttműködve, tegyen meg minden lehetséges intézkedést azoknak a dél-koreai turistáknak a megsegítésére, akik hajóbalesetet szenvedtek Budapesten – értesült a 24.hu

Csütörtök hajnalban ráleltek a roncsokra alig pár méterrel a Margit híd pillérjétől. Szakértők szerint semmi esély, hogy még a nap folyamán kiemeljék.

A legutóbbi információk szerint, a 35 utasból heten meghaltak, hét embert kórházba szállítottak, 21 ember hollétéről pedig nem tudnak semmit. Az áldozatok keresése most már a Duna teljes magyarországi szakaszán folyik, hiszen a sodrás nagyon gyors. Zacher Gábor a Honvéd Kórház volt sürgősségi osztályvezetője az M1 adásában arról beszélt, hogy a hideg vízben az idő múlásával egyenes arányban csökken a túlélés esélye.

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük